Most már pályázhatnak a munkanélküliek a lakbértámogatásra


-A A+

Elfogadta csütörtökön a kormány Az első albérlet elnevezésű program alkalmazási módszertanát, amely szerint támogatás jár azoknak a regisztrált munkanélkülieknek, akik jelenlegi lakhelyüktől több mint 50 kilométerre elköltöznek azért, hogy munkát vállaljanak. 

A támogatást igénylés alapján biztosítja az állam, és havonta folyósítják. Maximum 36 hónapig fedezik a lakhatási költségek 75 százalékát, a támogatás összege azonban nem haladhatja meg a 900 lejt - mondta a kormány szóvivője, Alina Petrescu. 

Az idézett forrás szerint a támogatás azoknak jár, akik legalább 12 hónapra vállalnak munkát. 

A kormányszóvivő szerint az érintettek a munkába állást követő 60 napon belül igényelhetik a támogatást a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségnél, olyan dokumentumokkal, amelyek azt bizonyítják, hogy megfelelnek a program kitételeinek. 

"Még egy fontos pontosítás, amelyet a munkaügyi miniszter is hangsúlyozott a kormányülés elején: azok a személyek is igényelhetik a támogatást, akik januártól mostanáig álltak munkába, vagyis amióta elfogadták a 2017/6-os számú sürgősségi kormányrendeletet" - tette hozzá Petrescu. 








EZT OLVASTA MÁR?

X