Tiltakoznak a közalkalmazottak az egységes bértörvény tervezete ellen


-A A+

A képviselőház előtt tiltakoznak kedden a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek, hogy elégedetlenségüket fejezzék ki az egységes bértörvény tervezetével szemben, jelentette be a Közalkalmazottak Országos Szakszervezete (SNFP). 

„A tiltakozás oka: a helyi közigazgatásban dolgozók bérrácsának hiánya és az alkotmánybíróság 2016/794-es döntésének figyelmen kívül hagyása” – írja az Agerpes hírügynökségnek küldött közlemény. 

Az Alfa Kartell szakszervezet is tiltakozik kedden a parlament előtt a közalkalmazottak bérét szabályozó törvény tervezete ellen. A közlemény szerint a tiltakozók azt kérik a képviselőház munkaügyi bizottságától, hogy fogadja el a szakszervezetek által megfogalmazott módosító javaslatokat. A szakszervezetek a parlament elé terjesztettek egy bérrácstervezetet, amely a helyi közigazgatásban dolgozók bérezését rendezné. 

A közigazgatási alkalmazottak tiltakozásával és keddre is meghirdetett bukaresti tüntetésével kapcsolatban Lia Olguţa Vasilescu, a szaktárca vezetője hétfőn azt mondta, mindenkinek alkotmányos joga sztrájkolni, de az egységes bértörvény közigazgatásra vonatkozó része a nyilvánosságra hozott formájában kerül majd elfogadásra. Lia Olguţa Vasilescu hozzátette, a bérek kiszámolása egy pontosan rögzített jegyzék alapján fog történni, amelyben az országos minimálbér jelenti az alsó, az alpolgármester fizetése pedig a felső határt. 'Adott a tisztségek jegyzéke, és a költségvetés függvényében ki fogják tudni alakítani a bérrácsot. Ha a helyi tanácsban meg a megyei tanácsban megszabják egy település teljes költségvetését, miért ne tudnák megállapítani a béreket is?' - tette fel a kérdést a munkaügyi miniszter. 

Vasilescu szerint az eljárással senki nem fog tudni visszaélni, mivel az önkormányzatokban minden párt képviselteti magát, és a testületeknek közösen kell elfogadniuk - bármilyen más beruházáshoz hasonlóan - a bértáblát. A munkaügyi miniszter becslései szerint jövő héten szavazhat a képviselőház plénuma az egységes bértörvény tervezetéről. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X