Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat


-A A+

Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról.

A négynapos útra induló több mint ezer zarándokot Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg.

A zarándokok Nagyváradon püspöki szentmisén vesznek részt a Szent László alapította püspökség székesegyházában. A vonat várhatóan fél négy előtt érkezik Kolozsvárra, ahol ünnepséget tartanak az állomáson. A szervezők szerint, ahogy a korábbi években, úgy várhatóan idén is minden állomáson sok erdélyi magyar fogadja majd őket.

A zarándokok pénteken Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja. Az idei csíksomlyói búcsúi szentmise fő celebránsa Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában.








EZT OLVASTA MÁR?

X