Böllérversenyt tartottak Nagykárolyban


-A A+

A  zuhogó eső ellenére is több száz vendége volt a szombati nagykárolyi böllérversenynek, amelyen negyven csapat vett részt, és ugyanannyi hízó esett a vetélkedő áldozatául. Kovács Jenő házigazda, a helyiek polgármestere szerint még szerencse is, hogy esett az eső, különben annyi éhes száj és szomjas torok jelent volna meg a vásártéren, hogy füstölnivaló nem maradt volna egyetlen hízóból sem.BorvellyBöller

A vetélkedő színes, jókedvet fokozó eseményekkel zajlott, a csapatok vicces vagy hagyományőrző elemekkel díszítették sátraikat. A magyarcsaholyiak például sonkával, hagymakoszorúval, szőlővel, almával és régi falusi szerszámokkal feldíszített kapun engedték be vendégeiket, de volt olyan sátor is, amely előtt részeg embernek öltözött bábuk feküdtek a csutkacsomóban, üres korsó társaságában.MagyC sah2

A zsüri öt tucat elismerő oklevelet osztott ki. Így a tasnádiak a legízletesebb kolbász, a bogdándiak a legjobb tarja, a magyarcsaholyiak a legszebb szalonna, a avasújvárosiak a legjobb bor címmel térhettek haza.

A helyi svábok külön csoporttal neveztek be, nem kis sikerrel, mert a sváb módra elkészített toroskáposzta, töpörtyű és hurka a legjobb elismerést kapta.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X