Méltóképpen ünneplik a lovagkirályt Szépvízen


-A A+

Az erdélyi Szent László települések találkozójával kezdődött meg kedden Csíkszépvízen a Szent László-emlékév. E hónap minden elkövetkező keddjén a lovagkirályra emlékező rendezvényekkel kapcsolódnak be a magyar kormány által meghirdetett, az egész Kárpát-medencére kiterjedő emlékezési sorozatba.

Tíz erdélyi, Szent László király emlékét őrző település: Nagyvárad, Nyárádszentlászló, Réty, Maksa, Sepsibesenyő, Bögöz, Székelyderzs, Homoródkarácsonyfalva, Menaság és Csíkszentmihály képviselői voltak jelen Csíkszépvízen. Az eseménysorozat ünnepélyes megnyitóján Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője köszöntötte az egybegyűlteket azon a településen, ahol elmúlt években különös hangsúlyt fektetnek a település névadójának tiszteletére és emlékének ápolására.

„A legenda szerint a csatából visszatérve, a völgyben talált patakban itatta meg lovát Szent László, azt mondva neki: igyál, lovam, mert ez szép víz” – idézte fel a helyi legendát a kulturális központ vezetője. Hozzátette, Szépvíz bekapcsolódott a magyar kormány által 2017-re meghirdetett Szent László-emlékév rendezvénysorozatába: történelmi vetélkedő, dokumentumfilm-bemutató, fotókiállítás és búcsús zarándoklat követi egymást. Ferencz Angéla szerint mindez nagyszerű közösségépítő kezdeményezés, ritka pillanat.

Ferencz Tibor, Szépvíz község polgármestere örömét fejezte ki, hogy ennyi, a lovagkirály emlékét híven őrző település képviselteti magát a rendezvényen, ezek közül is kiemelte Nagyváradot.

„A magyar kormány az emlékév megszervezésével nagy hangsúlyt fektet arra, hogy legnagyobb történelmi személyiségünket állítsa elénk. Az ilyen példaképekre nagy szükség van a mai világban még inkább, mint máskor” – fejtette ki a polgármester.

Szilágyi Péter, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára Szent László király trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulójára utalva azt mondta, hogy a megingathatatlan magyar uralkodó emlékét idézik, azét a királyét, aki kijelölte az ország határait, püspökségeket alapított, bátorságot, büszkeséget, és a keresztényi szeretet erényét mutatta fel. Prohászka Ottokár püspököt idézve pedig kijelentette, hogy Szent Lászlónak köszönhetően vált végre kereszténnyé a Kárpát-medence magyarsága.

Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ elnöke Szent László életművéből a két legfontosabb mozzanatként emelte ki, hogy függetlenként megszilárdította az országot, valamint végérvényesen elkötelezte azt a kereszténység felé. Mint mondta, ez az örökség az, amely ma is kijelöli számunkra az utat, amit járni akarunk.

„Szent László politikai vezetőként Szent István örökségének továbbvivője, és azt a biztonságérzetet tudta adni, amelyre az akkori embereknek szüksége volt. Teljesen mellékes, hogy legenda vagy valóság az, hogy miként kapta Szépvíz a nevét, ha ma mindenki úgy tudja, hogy itt itatta meg a lovát” – részletezte a lovagkirály örökségének lényegét a politikus. Emlékeztetett, hogy Szent Lászlónak nemcsak a magyar, hanem a horvát, valamint a lengyel kultúrában is nagy kultusza van, amellyel összeköti a közép-európai népeket. A szent király emberi nagysága szerinte abban is megmutatkozott, hogy szentté avatatta István királyt, akinek a hagyatékától el is térhetett volna azon sértődöttsége miatt, hogy államalapítónk megölette Szent László nagyapját, Vazult.

Sógor Csaba EP-képviselő elmondta, hogy ebben a kereszténységtől eltávolodó világban jó feltekinteni lovagkirályunkra, illetve arra, hogy mi mindent adott a kereszténység a világnak. Hozzátette, a nyugati és a keleti nyitás idején jó nekünk ebbe Szent László királyunkkal bekapcsolódni.

A köszöntőbeszédek után Jánó Mihály művészettörténész Szent Lászlós-freskókról szóló előadását hallhatták a jelenlévők. Jánó Mihály a bécsi Képes krónikában található legendaábrázolásokról beszélt először, majd pedig a Kárpát-medence templomaiban feltárt freskókat mutatta be, kiemelten beszélt a szép magyar lányt megmentő és a kun vitézzel harcoló lovagkirály legendájának ábrázolási változatairól.

A művészettörténész előadása után az említett tíz erdélyi település képviselői – akik tevékenyen részt vesznek az ottani Szent László-kultusz őrzésében, éltetésében és kutatásában – mutatkoztak be városuk, falujuk nevében. A Szent László emlékének szánt ünnepi hónapban a csíkszépvízi községházán megtekinthető Móser Zoltán fotóművész Tiszta szívvel, erős kézzel című kiállítása, amelyen a Kárpát-medencében található Szent László-freskókkal ismerkedhetünk meg.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X