Botrány a nagyváradi kutyamenhelyen


-A A+

A világhálón és a sajtóban is megjelent a hét végén egy 42 másodperces film, amelyet a nagyváradi kutyamenhely kerítése mellett készítettek, és amelyen a menhely egyik kutyáját társai bántalmazzák.

A felvetélen azt mutatják be, amint több kutya is megtámad a kerítésen belül egy másik ebet, marcangolják és bántják társukat. A film készítői szerint ez nem egyedi, hiszen az elmúlt időben többször is volt arra példa, hogy a menhely kutyái egymást bántják, miközben az intézmény személyzete munkaidőben nem tesz semmit az állatok lecsillapítására.kutya2

A film kapcsán közleményben reagált a nagyváradi Piac és Közterület-fenntartó Vállalat is. Képviselőik szerint a bántalmazott eb jól van, a film csupán a menhely elleni bojkott. Állításuk szerint a világhálón nem mutatták be a teljes felvételt, amelyen látszik a menhely munkatársa is, aki megmenti a sérült ebet társaitól, ölében beviszi a létesítmény egyik épületébe, ahol aztán megfelelő orvosi ellátásban részesül az állat.

Hétfőn, február 4-én 17 és 19 óra között békés tüntetést szerveznek az egykori SOS Dogs Alapítvány önkéntesei Nagyváradon, a Szent László téren. A kezdeményezéssel elsősorban azt kívánják elérni, hogy az önkéntesek ismét szabad bejárást nyerjenek a Horia Coriolan utcai kutyamenhelyre. Ugyanakkor azt is követelik, hogy cseréljék le a menhely jelenlegi állatorvosát, őt az állatvédők hanyagsággal és nem megfelelő magatartással vádolják. A kezdeményezéssel szeretnék felhívni a lakosok figyelmét a nagyváradi kóbor ebek helyzetére, valamint az örökbefogadást népszerűsíteni.

A törvény értelmében állatkínzásért egy hónap és három év közötti börtönbüntetés, vagy 500 és 10 ezer lej közötti pénzbírság jár az elkövetőknek. A Bihar megyei törvényszék ügyésze, Victor Popa a Mediafax hírügynökségnek elmondta, az ügyet vizsgálják, és ha a vádak beigazolódnak, a felelősöket a törvényes előírások szerint büntetik.

A Horia Coriolan utcai menhelyet az elmúlt időszakban sokszor bírálták az állatbarátok, akiket elsősorban az háborította fel, hogy az elmúlt két hónapban a a létesítmény nem volt látogatható az állítólagos korszerűsítési munkálatok miatt, és eközben csak a menhely munkatársai gondoskodhattak az állatokról. Szintén a menhelyről érkeztek azok a fotók is, amelyek az év elején háborították fel az állatbarátokat. Ezeken a képeken egy olyan kutya volt látható, amelynek egy rosszul elvégzett ivartalanítást követően gyakorlatilag mély seb tátongott a hasfalán, az állat pedig saját vérében fürdött. A Piac és Közterület-fenntartó Vállalat szerint ez az eb is megmenekült és jól van.kutya

Időközben az állatbarátok bejelentését követően a nagyváradi bíróság is nyomoz állatok elleni kínzás címen.

.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X