Holokauszt-tagadó felirat jelent meg a kolozsvári neológ zsinagóga falán


-A A+

Antiszemita feliratok jelentek meg a kolozsvári neológ zsinagóga falán. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke arról tájékoztatta az Agerprest, hogy a rendőrségen és más illetékes hatóságoknál is panaszt tesz ez ügyben.

Schwartz Róbert elmondta, a zsinagóga (amely egyben a haláltáborokban elpusztult észak-erdélyi zsidóság emléktemploma is) utcára néző falán holokauszt-tagadó felirat és egy áthúzott Dávid-csillag jelent meg. „Nagyon súlyos, ami történt” - tette hozzá a zsidó hitközség elnöke.

„Holocaust never happened” - olvasható a zsinagóga falán, valamint a fekete festékkel áthúzott Dávid-csillag alatt ez a felirat: „Toate cele bune” (Minden jót).

Kolozsvárról 1944-ben mintegy 18 ezer zsidót deportáltak, akik közül csak kevesen élték túl a haláltáborokat. A tragikus esemény hetvenedik évfordulóján a városban emlékművet avattak a holokauszt áldozatainak. Az 1887-ben épült kolozsvári neológ zsinagóga jelenleg az egykor elhurcolt zsidók emlékházaként is működik.







EZT OLVASTA MÁR?

X