Sepsibodokon egy fán keresett menedéket két bocsával egy anyamedve


-A A+

Egy útszéli fán húzódott meg két bocsával együtt egy anyamedve Sepsibodokon.

A község polgármestere, Fodor István az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, az anyamedve valószínűleg megijedt valamitől, és védelmet keresve mászott fel bocsaival együtt a fára. A település lakóit azonban aggodalommal töltötte el a nagyvad látványa, hisz a medvék elszaporodása miatt az utóbbi időben már veszélyessé vált elhagyni otthonaikat.

Fodor István arról is tájékoztatott, hogy hétfőn 18 óra körül egy Sepsibodok melletti réten három anyamedvét és hat bocsot láttak, az emberek már nappal sem mernek kimenni a mezőre a nagyvadak miatt. A polgármester hozzátette, a fán menedéket találó nőstény medve valószínűleg a településhez tartozó, egykori kaszárnya területén lakik, ahonnan kijár táplálékért a mezőre, és várhatóan a kukoricatáblát is felfedezi a közeljövőben. 'Az egykori kaszárnyát 2-3 ember őrzi, de ők is félnek, nem mernek kimenni' - mondta az elöljáró, hozzátéve, hogy az úton, amely mellett az anyamedvét látták bocsaival, gyerekek is járnak iskolába.

Fodor István már segítséget kért a környezetvédelmi ügynökségtől, a rendőrségtől és a csendőrségtől is a lakosság védelme érdekében. Felidézte, hogy múlt héten két medve a vasútállomáson tűnt fel, egyik állatot el is ütötte a vonat. A nagyvadak kárt tesznek a lakosság háziállataiban, egy alkalommal a község központjában lévő kaptárakat is tönkretették - tette hozzá az elöljáró.

Gheorghe Neagu, a Kovászna megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy a megyében idén 56.000 lejes kárt okoztak a medvék: 62 juhot, 6 szarvasmarhát, 2 kecskét, egy disznót, egy lovat öltek meg, és 11 méhkaptárt tettek tönkre. 








EZT OLVASTA MÁR?

X