Rendkívüli agyműtétet végeztek Csíkszeredában


-A A+

Először hajtottak végre nyíltkoponyás agyműtétet a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. A beavatkozásnak azért is van nagy jelentősége, mert az egész országban ritkaságszámba menő idegsebészeti műtétről van szó.

A beavatkozást június 16-án, pénteken végezték, amelyet több mint egy hetes felkészülés előzött meg – közölte dr. Solti Norbert idegsebész. A főorvos fiatal kollégájával, dr. Hajducsi Örssel közösen műtötte meg a 21 éves csíkszentgyörgyi nőt.

A nyíltkoponyás agyműtétre azért volt szükség, mert két héttel ezelőtt agyvérzés érte a fiatal nőt Sepsiszentgyörgyön, amelynek következtében lebénult testének bal oldala, valamint a beszédképessége is megszűnt.

„Azonnal beszállították a sepsiszentgyörgyi kórházba, ahol a tüneteknek megfelelő gyógyszeres kezelés következtében, kisebb-nagyobb nehézséggel ugyan, de újra tudott beszélni, illetve a bénulása is javult. A bonyolult helyzetet tetézte, hogy a beteg várandós volt, terhességének hetedik hetében járt” – ismertette az előzményeket az idegsebész főorvos. 

A sepsiszentgyörgyi orvosok felvették a kapcsolatot a csíkszeredai kollégáikkal, és egyetértettek abban, hogy a lakhelyéhez közelebbi megyei kórházba szállítsák a beteget, ahol ráadásul két idegsebész is van. Az ideggyógyászatra utalták be, ahol első körben CT- és MRI-vizsgálatokat végeztek. Ekkor derült ki, hogy a fiatal nőnek születése óta egy 3X3 centiméteres úgynevezett érgomolyag található mélyen az agyában. Ez okozta a vérömlenyt, következésképpen a bénulást és a beszédképesség elvesztését.

„Az agyvérzés idősebb korban nem ritka, azonban, ha ilyen fiatal pácienseknél jelentkezik, akkor valószínűsítjük, hogy valamilyen veleszületett rendellenesség az okozója. A csíkszentgyörgyi fiatal nő esetben is ez állt fenn, így a műtéti beavatkozás elkerülhetetlenné vált. Megbeszéltük a beteggel és a családtagjaival is a kockázati lehetőségeket. Mindannyian beleegyeztek a műtétbe. A terhességet sajnos meg kellett szakítani, mivel a beavatkozás életveszélybe sodorta volna a beteget és a magzatot is. A nőnek a felépüléséhez is olyan gyógyszereket kell szednie, amelyek hatása miatt a kicsit nem lehetett volna életben tartani” – részletezte az idegsebész.

A négyórás mikroszkópos beavatkozás során felnyitották a beteg koponyáját, „megtisztították” az agyát a vérömlenytől, ami miatt az érgomolyag egy része láthatóvá vált. Ekkor következett a műtét legkockázatosabb szakasza: az orvosoknak „ki kellett iktatniuk” az érgomolyagot tápláló, valamint abból a vért elvezető ereket is, ez mintegy másfél órán át tartott. A műtét során semmilyen komplikáció nem lépett fel, így sikeresen visszazárták a koponyát, és a beteg két óra múlva már magánál volt. Hétfőre az ágyból is fel tudott kelni, ezekben a napokban gyógytornász segítségével nyeri vissza a mozgását. Az orvosok azért vártak néhány napot a hír közlésével, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a beteg valóban a gyógyulás útjára lépett.

Dr. Solti Norbertet a problémát okozó érgomolyagokról is kérdeztük. Tőle tudtuk meg, hogy ez gyakorlatilag egy folyamatosan ketyegő bomba, és ahogy öregszik az érintett személy, úgy egyre nagyobb valószínűséggel okoz galibát, rendszerint agyvérzést. Ha túl nagy és elpattan benne egy ér, ami az egész agyat elönti, akkor a beteg élete is veszélybe kerül. Ez a veleszületett rendellenesség bárkinél jelen lehet, anélkül, hogy tudna róla. Természetesen CT-, valamint MRI-vizsgálattal akkor is kimutatható, ha még nem okozott problémát. Ebben az esetben, a betegnek oda kell figyelnie az életvitelére, hogy az érgomolyagra tekintettel minél kisebb kockázattal éljen.








EZT OLVASTA MÁR?

X