A roma nők sterilizálását javasolja egy tanácsos


-A A+

Rareș Buglea gyulafehérvári önkormányzati képviselő egy közösségi portálon közölte állásfoglalását, mely szerint sterilizálni kellene azokat a roma nőket, akik nem tudnak emberhez méltó körülményeket biztosítani az első gyermekük felneveléséhez.

Rareș Buglea, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) önkormányzati képviselője, a párt Fehér megyei ifjúsági szervezetének az elnöke eszmefuttatásában kifejtette, azokat a roma nőket nem tartja alkalmasnak a gyermekvállalásra, akik esetében egy szociális vizsgálat kimutatja: az első gyermekük számára sem tudtak emberhez méltó körülményeket biztosítani.

raresbuglea

"Miért engedjük, hogy megszülje a második..., az ötödik gyermekét is, hogy aztán az állam fizesse a szociális segélyt" - tette fel a kérdést a fiatal politikus. Hozzátette, míg a román családokban egy, legtöbb két gyermek születik, a legkevésbé integrált, legkevésbé tanult cigány családoknál rendszerint az ötöt meghaladja a gyermekek száma. "Ez felelőtlenség az ország jövőjére nézve" - állapította meg a politikus, aki az ország "elcigányosodásának" a veszélyére figyelmeztetett.

Buglea később egy újabb bejegyzésben azt közölte, hogy nemzetiségtől függetlenül vonná meg a szülés jogát azoktól, akik nem tudják felnevelni a gyermekeiket. A politikus korábban a romák emberi jogaiért küzdő Pakiv Románia egyesület alkalmazásában állt. A Pakiv egyesület felszólította az ügyészséget, hivatalból indítson eljárást ellene.

Teodor Athanasiu, a Nemzeti Liberális Párt Fehér megyei szervezetének elnöke hétfőn megbocsáthatatlan hibának minősítette Rareș Buglea állásfoglalását, és közölte, a fiatal politikus máris lemondott a párt megyei ifjúsági szervezetének elnöki tisztségéről.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) közleményben tudatta hétfőn, hogy saját hatáskörben indított vizsgálatot a gyulafehérvári önkormányzati képviselő ügyében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X