Vizsgálják, hogy kanyaróban hunyt-e el egy csecsemő


-A A+

A múlt év eleje óta 7282 kanyarós esetet igazoltak Romániában, és eddig harminc haláleset is történt a betegség miatt, a lehetséges harmincegyediket pedig jelenleg vizsgálják Aradon – jelentette be az országos járványügyi központ (CNSCBT).

Nyolcan Temes, öten Arad, hatan Dolj, hárman Krassó-Szörény megyében haltak meg, egy-egy haláleset pedig Bihar, Kolozs, Călăraşi, Szatmár, Vaslui, Galaţi, Maros megyében, illetve Bukarestben történt.

​„Az epidemiológiai vizsgálat a Krassó-Szörény megyei halálesetről megállapította, hogy nem kanyaró, hanem egy bakteriális felülfertőződés okozta. A Kolozs megyéből jelentett halálesetet igazolták, azt valóban a kanyaró okozta. A harmincegyedik, a kanyarónak tulajdonított halálesetet még vizsgálják, ez Arad megyében történt” – derül ki a CNSCBT heti tájékoztatójából, amelyet a Mediafax idézett.

Június 22-én az Arad Megyei Sürgősségi Kórházban egy pécskai hét hónapos kisfiú hunyt el, de még nem bizonyosodott be, hogy kanyarós volt, bár a tünetek arra utalnak.

Daniela Cîrnațiu, az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság sajtószóvivője a specialarad.ro-nak azt nyilatkozta, hogy a csecsemő nem kapta meg a védőoltást, mivel nem volt még kilenc hónapos. 








EZT OLVASTA MÁR?

X