Már fényes nappal is emberre támad a medve Hargita megyében


-A A+

A juhokból akart lakmározni, de a Csíkdánfalvi Közbirtokosság nyáját őrző pásztort is megsebesítette egy medve szombat délelőtt. A férfit combsérüléssel szállították a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba.

A nagyvad két berbécset ölt meg a Hargita megyei település határától 5 kilométerre található esztenánál – közölte a Maszollal Böjte Csongor Ernő, Csíkdánfalva polgármestere.

A medve a nyájat felügyelő pásztorra is rátámadt, és megsebesítette, de nem életveszélyesen: a combját harapta meg. A férfi egyébként a közbirtokosság alkalmazottja, nem helyi születésű. A sérültet terepjáróval szállították be a falu határához, ahol már várta a mentő, az esztena ugyanis nehezen megközelíthető helyen található.

A polgármester kifejtette, a felcsíki faluban is mindennapossá vált, hogy medvét látnak az emberek a falu közelében. Hozzátette, az is bizonyítja a medvék túlszaporodását a korábbi évekhez viszonyítva, hogy régen ritka volt, hogy egy medvének két bocsa legyen, ma meg már a hárombocsos anyamedvékből van a legtöbb.

„Romániában olyanok most a törvények, hogy többet ér a medve, mint az ember. Ez ellen a közbirtokossági és a helyi tanácsüléseken is rendre felszólalnak. Most a nyájat támadta meg a medve, néhány héttel ezelőtt egy növendéket pusztított el a faluban. De az a legrosszabb, hogy most már az embernek is nekimennek, pedig régen azért tartottak az embertől” – adott hangot nemtetszésének a polgármester.

A földhöz vágta és combon harapta

A férfit a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították. Demeter Ferenc, a kórház menedzsere Agerpresnek azt nyilatkozta, az 56 éves juhász a legelőn volt a juhokkal, amikor megtámadta a nyájat a medve. A férfi megpróbálta elkergetni az állatot, azonban a nagyvad a földhöz vágta és combon harapta. A férfit pásztorkutyái mentették meg, amelyek elüldözték a medvét. 

Demeter Ferenc elmondta, a férfit lábsérülésekkel szállították a kórházba, sebeinek zöme csak felszínes sérülés, egyetlen helyen érte el a harapás az izomszövetet. A juhász sebeit ellátták és a sebészeti osztályon tartják megfigyelés alatt. A férfi az idei évben a negyedik személy Hargita megyében, aki medvetámadás áldozata lett.








EZT OLVASTA MÁR?

X