Román civil szervezetek szólalnak fel a nacionalista hangulatkeltés ellen


-A A+

Civil szervezetek szólítják fel a sajtó képviselőit és a politikusokat, hogy hagyjanak fel a nacionalista és sovén tartalmú anyagok megfogalmazásával és közlésével.

A Maszolhoz eljuttatott közlemény szerint az elmúlt héten kialakult politikai válság kapcsán mind a sajtó egyes képviselői, mind bizonyos politikusok olyan információkat közöltek és olyan véleményeknek adtak hangot, melyeknek súlyos következményei lehetnek a román társadalomra nézve, mivel interetnikus feszültség keltésére alkalmasak és negatív képet rajzolnak a magyar kisebbségről.

A meghatározó véleményformálók, azzal, hogy a nemzeti kisebbségek követeléseit alkotmányellenesnek, államellenesnek, nemzetellenesnek és illegitimnek állították be általános hisztériakeltésre használták a helyzetet.

Sajnálatos módon, írják, ez nem egy egyedi eset, hiszen sok olyan esetben előfordul, amikor a Parlament a nemzeti kisebbségek helyzetét tárgyalja, vagy kisebbségi témájú politikai egyeztetések vannak napirenden.

Felhívják a közvélemény és a véleményformálók figyelmét arra, hogy a vita tárgyát képező nemzeti kisebbségi jogok rendezését Románia önként vállalta, amikor 1995-ben a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezményt, majd 2008-ban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját ratifikálta. A vállalt kötelezettségek betartására irányuló, a nemzeti kisebbségek által megfogalmazott bármely igény vagy az ezzel kapcsolatos politikai tárgyalások normálisak egy demokráciában, nem minősíthetőek felháborítónak, állam- vagy alkotmányellenesnek, már csak azért sem mert ezek a rendelkezések Románia Alkotmányának 11. szakasza értelmében a belső jog részét képezik. Ugyanakkor elmondható, hogy ezek a követelések összhangban vannak az Európa Tanács által megfogalmazott ajánlásokkal is – írják.

Megítélésük szerint a közigazgatási törvény módosításával kapcsolatosan megfogalmazott igények a jogszabálynak az előzetesen ratifikált nemzetközi rendelkezésekkel történő jogharmonizációját célozzák meg, ezárt elfogadhatatlannak tartják, hogy a politikai pártok, csak politikai válsághelyzetekben hajlandóak ezekről a témákról vitázni.

A jogállamiság elvének alapján szükséges a hatályban levő közigazgatási törvény, valamint más jogszabályok a fent említett, Románia által ratifikált nemzetközi rendelkezésekkel történő összhangba hozása – írják. A politikusoknak továbbá tudniuk kell, hogy a nemzetközi szerződések ratifikálásával Románia egy sor kötelezettség teljesítését vállalta, melyek se nem alkotmányellenesek és nem is sértik az ország érdekeit.

Kérjik a Nemzeti Audiovizuális Tanácsot és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot, hogy a hatályos törvények alapján hivatalból járjon el a túlkapások ellen. A Nemzeti Audiovizuális Tanács vezetőségének feladata a politikai diskurzus mérséklése és normalizálása ezekben a helyzetekben, az interetnikus feszültségek elharapózásának megállítása érdekében.

Az állásfoglalást az alábbi civil szervezetek írták alá:

ACCEPT
ActiveWatch
AGFI (Advocacy Group for Freedom of Identity)
CEMO (Civil Elkötelezettség Mozgalom)
Centrul de Inovare Publică
Centrul FILIA
European Network of Legal Experts in Gender Equality
Euroregional Center for Public Inititives
Institutul pentru Politici Publice
Liga Pro Europa
Societatea Academică din România








EZT OLVASTA MÁR?

X