91 iraki és szíriai határsértőt fogtak el a nagylaki határátkelőnél


-A A+

91 iraki és szíriai határsértőt, 44 férfit, 18 nőt és 29 kiskorút tartóztattak fel kedden a nagylaki határátkelőnél. Egy gépjárműalkatrészeket szállító kamionban találtak rájuk. 

A nagyváradi határrendészet közleménye szerint a schengeni térség valamely államába akartak eljutni a határsértők. 

A törökországi jelzésű tehergépjármű, amelyet Ylmaz R. 46 éves török állampolgár vezetett, kedd reggel 6 óra 30 perc körül érkezett a Nagylak-Csanádpalota határátkelőhöz. A dokumentumok szerint gépjárműalkatrészeket szállított Törökországból Norvégiába. A rutinellenőrzés során a határőröknek gyanús lett a kamion, és amikor tüzetesebben átvizsgálták, 91 személyt találtak a rakodótérben elrejtőzve. 

A bevándorlók előzőleg menekültstátuszért folyamodtak a román hatóságokhoz. A sofőr - saját bevallása szerint - nem tudott arról, hogy a kamionban több személy rejtőzik. Azt nyilatkozta, hogy több parkolóban is megállt pihenni. A menekültek ellen illegális határátlépési kísérlet miatt, a török sofőr ellen pedig embercsempészet gyanújával indítottak eljárást - áll még a közleményben. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X