ClujPride: hogyan lépjünk fel a szélsőséges beszéddel szemben?


-A A+

Hogyan szül a szélsőséges beszéd erőszakot és mit tehetnek azok, akik ez ellen fellépnének? A ClujPride csütörtöki workshopján jártunk, ahol megmutatták, hogyan válhat hatékony fegyverré a szó.

A szexuális és nemi kisebbségek érdekeit védő ClujPride csütörtöki workshopján azokkal a megoldásokkal ismerkedtünk, amelyekkel a gyűlöletbeszéd ellennarratíváit építhetjük fel. Ezek a módszerek ugyan kifejezetten az LMBTQ+ emberek problémáinak orvoslását célozták meg, de más kisebbségek helyzetét is javítani hivatottak – ehhez csak azt kell észrevenni, hogy a kisebbségekkel szembeni gyűlölet nem válogat.

Erre hívta fel a figyelmet Jasmeet Sahotay is, a Peace Action, Training and Research Institute of Romania (PATRIR) munkatársa, aki rávilágított: az extrémizmus az erőszak legitimálása, az erőszak pedig még több erőszakot gerjeszt. Ezt az alábbi videóval illusztrálta, amely a terrorizmust és a homofóbiát, rasszizmust – tehát általában a szélsőséges magatartást – tekinti azonosnak.

Az ilyen erőszakos narratívákkal szemben – amelyek menekültek, melegek, nyugatiak, esetünkben magyarok stb. – ellen épülnek fel, Sahotay hét lépést igénylő ellennarratívák felépítését javasolta.

Ennek értelmében elsőként azonosítani kell, hogy mi az a szélsőséges beszéd, amivel szemben fel kell lépni, a szexuális és nemi kisebbséges esetében például Romániában a vallásos extremizmus, a strukturális problémák, mint például a törvénykezés, jelentenek problémát. A második lépésben azonosítani kell a célközönséget, harmadsorban azt kell tudnunk, hogy mi a célunk az ellennarratívával, majd negyedik lépésben meg kell keresni, hogy ki az, aki hatékonyan üzenget: például olyan egyházi ember, aki ellenzi a vallási extrémizmust.

Ezt követően egyszerű, érthető üzenetet kell megfogalmazni, majd azonosítani azt a honlapot, közösségi portált, eszközt, amin keresztül hatékonyan üzenhetünk. Végül meg kell határozni a stratégiánkat: megérteni a folyamatokat, tisztában lenni az erőforrásokkal, felmérni a kampány hatását.

A rövid ismertetést követően a jelenlévők csoportokban dolgoztak ki különféle ellennarratívákat, amelyeket aztán ismertettek. Voltak, akik televíziós kampányt dolgoztak ki, amelyben ismert emberek beszélnének arról, hogy a homoszexualitás különféle állatfajoknál is megjelenik – nem beszélhetünk tehát természetellenes állapotról.

Mások a racionális gondolkodást célozták meg, olyan iskolákat, egyetemeket, amelyekben a szabadgondolkodást hangsúlyoznák az autoritástól való félelem miatt háttérbe szorult véleményekkel – olyan meleg vagy szabadelvű papokkal beszélnének, akik félelmükben hallgatnak. Kihangsúlyoznák azt is, nem a hitet támadják, hanem az egyházak autoriter rendszerét.

A workshop végén bemutatták azt az Insomniában kiállított fotósorozatot, amelyet a We Stand Together Romania Facebook-oldal készítője gyűjtött össze. Az oldal arra kérte a követőit, hogy a világ különböző pontjairól fejezzék ki támogatásukat a szexuális és nemi kisebbségekkel szemben. A kiállítás tervezője elmondta, a fotósorozatot szemmagasságban helyezte el a kávézóban éppen azért, hogy ne dughassuk többé a fejünket a homokba, és dolgozzuk fel mindannyian, hogy léteznek emberek, akik különböznek a többségtől. A ClujPride keretében szombaton melegeket támogató felvonulásra kerül sor reggel tíz órától. 







EZT OLVASTA MÁR?

X