Indul a felvételi időszaka a Sapientián


-A A+

Idén 318 tandíjmentes alap-, valamint mesterképző helyet hirdetett meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai kara. A felvételikre a július 17–25. közötti időszakban kerül sor. A diákokat felújított, de továbbra is bővülő épületbe várják ősztől.

Az előző évekhez hasonlóan idén is négy tudományterület keretében – gazdaságtudományok, humántudományok, társadalomtudományok és műszaki tudományok – 14 szakot indítanak. A beiratkozáshoz szükségesek a személyazonosságot igazoló okirat, beiratkozási űrlap kitöltése, érettségi (vagy azzal egyenértékű) oklevél eredetije és másolata, családorvosi igazolás, 2 darab 3X4-es fénykép, születési bizonyítvány eredetije és másolata, személyi igazolvány másolata, az 50 lejes beiratkozási díj befizetését igazoló nyugta, irattartó, esetenként pedig házassági bizonyítvány, egyetemi oklevél, tantárgyversenyeken elért I., II., III. helyezést igazoló oklevél, annak elismertetésére vonatkozó kérelem. Az egyes szakokra felvételizőknek érdemes utánanézni az egyetem honlapján, hogy milyen további kedvezményeket kaphatnak a beiratkozáskor.

Az egyetem szellemes videóval is készült a felvételire.

Megjelent továbbá az Egyetem a város szívében című kiadvány, amely az intézmény bemutatása mellett a hargitai megyeszékhelyről is hasznos tudnivalókat tartalmaz.

„A szakstruktúránk változatlan, követjük azt a stratégiát, amely a jelenlegi szakok megerősítésére irányul, és mindenekelőtt követjük a munkaerő-piaci igényeket. Megpróbáljuk a munkáltatók elvárásait beépíteni a tantervekbe. Különböző szakmai gyakorlatokat indítunk, kutatási kapcsolatokat teremtünk a vállalati szférával. Továbbá a doktori fokozatok megszerzése szempontjából is erősödünk, egyre több saját oktatónk rendelkezik doktori fokozattal, de továbbra is számítunk a külföldi intézmények előadóira” – számolt be a Sapientia küldetéséről Lázár Ede dékán.

Az egyetem mesterképzésein a debreceni, a pécsi és a kaposvári egyetem, a budapesti Corvinus egyetem, valamint az ELTE és a Budapesti Gazdasági Egyetem oktatói is előadásokat tartanak.

Pap Levente dékánhelyettes hozzátette, hogy az egyetem az oktatáson túl továbbra is szerepet kíván vállalni a Székelyföld életében, bevonva ebbe minden korosztályt, a középiskolásoktól az idősekig. Az érettségi előtt állók számára továbbra is tartanak felkészítőket román nyelvből és matematikából. Emellett számos középiskolásoknak szóló versenyt hirdetnek meg, ilyen a Pénzidomár, a Laborkukac vagy a Gúzsba kötve táncolni, amelyekre Erdély és a Partium minden szegletéből jelentkeznek.

​Az 50 évnél idősebbek számára tartott Ezüst Akadémiát jövőben is elindítják, idén Csíkszeredából 600, míg Kézdivásárhelyről 320 hallgatója volt az akadémiának. Továbbra is folytatják a Kávéházi előadásokat, amelyre minden korosztályból várják az érdeklődőket a vendégelőadók.

Lázár Ede hozzáfűzte, hogy július 17-ig várják a Sapientia épületének fejlesztésére a kivitelezők jelentkezését. Mint mondta, az új munkálatoknak köszönhetően az egyetem épülete az elkövetkező egy évben elnyeri végleges formáját: beépítik a tetőteret, illetve meg is megnagyobbítják az egyetemet. Elmondta, hogy jelenleg szűkösen férnek el az épületben, hiszen nagy felületet foglalnak el a kollégiumi szobák és a laboratóriumok, így kevés a tanterem és a közösségi tér. Ezen változtatnak az bővítéssel.  








EZT OLVASTA MÁR?

X