Sepsiszentgyörgyön finn vándorcirkusszal szerveznek családi napot


-A A+

Finn vándorcirkuszi társulat közreműködésével szerveznek családi napot Sepsiszentgyörgy főterén. A város önkormányzata által tavaly indított Családi nap sorozat idei első rendezvényére vasárnap 17 órától kerül sor Sepsiszentgyörgy főterén.

Ez alkalommal egy finn vándorcirkusz artistái Az álarc mögött című performansszal és egy interaktív játékokkal várják az érdeklődőket. A Közösségi részvétel éve programsorozat keretében zajló Családi nap résztvevői kipróbálhatják magukat a zsonglőrködésben és óriásbuborékozásban.A sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda tájékoztatása szerint a finnországi vándorcirkuszi társulat második alkalommal látogat Romániába és felkeresik a kisebbségi-, roma közösségeket, árvaházakat és a fogyatékkal élőket. Céljuk, hogy előadásaik révén új színt vigyenek a gyerekek hétköznapjaiba.

A vándorcirkusz társulat által szervezett foglalkozások során megtanítják a gyerekeknek azokat az ügyességi játékokat, amelyek fejlesztik a problémamegoldó készségüket és a mozgáskoordinációjukat. A résztvevők megtapasztalhatják, hogy a cirkuszi mutatványok olyan különleges élményt nyújtanak, amelyeket hasznosítani tudnak majd szabadidejükben, baráti és családi környezetükben.

A finn cirkuszi társulat ezen a héten a zabolai Csipkésben táborozó gyerekeknek tartott interaktív játékokat, de felkeresik az őrkői, kőröspataki és árapataki roma közösségeket, vasárnap pedig Sepsiszentgyörgy főterére várják az érdeklődőket. A vándorcirkusz körútját a Finn Kulturális Alapítvány támogatja.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak a városnapi gyermekprogramok népszerűsége adta tavaly a Családi nap ötletét. Idén nyáron is folytatódik ez a rendezvénysorozat, azzal a céllal, hogy felnőtt és gyerek együtt alkosson és játsszon Sepsiszentgyörgy főterén.








EZT OLVASTA MÁR?

X