Továbbra is hozzájuthatnak a betegek az olcsó gyógyszerekhez


-A A+

Nem fog sérülni a román állampolgárok joga, hogy olcsó gyógyszerekhez jussanak hozzá - biztosított csütörtökön az egészségügyi minisztérium. 

A bejelenésre azt követően került sor, hogy a generikumokat előállító romániai gyógyszergyártók egyesületének képviselői arra figyelmeztettek, hogy több mint 2 000 gyógyszer tűnhet el a piacról a clawback-adó miatt, amely 30 százalékra nőhet.

„Az egészségügyi minisztérium a páciensek első számú védőügyvédje. Semmilyen formában nem fogjuk megengedni, hogy sérüljön a román állampolgárok azon joga, hogy olcsó gyógyszerekhez jussanak hozzá - ennek szavatolásához a román kormánynak megvannak a törvényes eszközei'- mutat rá az egészségügyi minisztérium által az Agerpres hírügynökségnek küldött közlemény. 

Adrian Grecu, a generikumokat előállító romániai gyógyszergyártók egyesületének elnöke csütörtökön arra hívta fel a figyelmet, hogy eltűnhetnek a piacról az olcsó, a romániai páciensek számára hozzáférhető generikus gyógyszerek. Adrian Grecu szerint a legégetőbb probléma a clawback-adó, amely év végéig elérheti a 30 szézalékot is, így nehéz helyzetbe kerülhetnek a generikumokat előállító vállalkozások, különösen a helyiek. 

A generikumokat előállító gyógyszergyártók romániai egyesülete a clawback-adó differenciált számítását vagy maximálását kéri. 








EZT OLVASTA MÁR?

X