Romániai kéregetőt ítéltek börtönre Dániában


-A A+

Egy román állampolgárt 14 napos börtönbüntetésre ítéltek Dániában. A skandináv ország a múlt hónapban fogadott el az eddigieknél szigorúbb törvényeket a kéregetők visszaszorítására.

A romániai férfit – akinek a nevét nem közölték, csak annyit lehet tudni róla, hogy 1969-ben született – egy koppenhágai törvényszéken ítélték el. Előzőleg a Norrebro megálló környékén koldult. A Ritzau hírügynökség tájékoztatása szerint ez az első szigorú büntetés, miután az új törvénykezés életbe lépett júniusban.

A kéregetők most már a rendőrség előzőleges figyelmeztetése nélkül kaphatnak börtönbüntetést. Az új törvénnyel a gyalogosoknak fenntartott területekről, a bevásárlóközpontok elől, a megállókból, a vonatokról és egyéb közlekedési eszközökről szeretnék eltüntetni a koldusokat.

Dániában az utóbbi időben megemelkedett a lakossági panaszok száma a kéregetők, valamint az illegálisan épített szálláshelyek miatt – írja a német DPA hírügynökség. „Az idegenek ide jönnek, letelepednek az utcáinkon és ramenősen kéregetnek. Emiatt nem érezzük bizontságban magunkat, nem fogadhatjuk el ezt a helyzetet” – nyilatkozta korábban Lars Lökke Rasmussen dán miniszterelnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X