Egy hónap múlva Partiumi Magyar Napok: itt a fellépők listája


-A A+

Kereken egy hónap múlva, augusztus 20. és 27. között jelentkezik idén a Partiumi Magyar Napok több mint 150 programmal, valamint a magyar zenei élet legkiválóbb előadóival – közölték pénteken a szervezők.

A dalaikkal a boldog békeidőkbeli budapesti hangulatot idéző nemzetközileg is elismert Bohém Ragtime Jazz Band koncertje nyitja augusztus 20-án 21 órai kezdettel a 16. Partiumi Magyar Napokat a Széchenyi utcában felállított Farma Center színpadon, ahol a húszas-harmincas évek New Orleanszának dzsessztől fülledt éjszakái is megelevenednek.

A zenéjüket némi mókával és bohémsággal fűszerező együttes egy igazi hangszerarzenált vonultat majd fel: a banda nyolc tagja több mint húsz hangszeres játszik. Egy ugyancsak nyolc zenészből álló együttes folytatja a Széchenyi utcában a PMN második napján 21 órai kezdettel a reggae, ska, punk és a litino keveredéséből létrejött, általuk csak „huppogásként” definiált stílusú zenét. Augusztus 21-én fellép a „nyolc hím” azaz spanyolul az Ocho Macho. Jó lesz mindenkinek! *Az együttes szándékosan használja nevében a pontatlan fordítást. Helyesen ocho machos.

Szatmárnémeti egyik legnépszerűbb előadója, aki már a milánói Scala operaházat is meghódította és magától a nagy mestertől Andrea Bocellitől tanult, varázsolja el a közönség szívét augusztus 22-én a Széchenyi utcában, a Farma Center színpadon 21 órai kezdettel. A Nagy Norbert Symphonic Live opera, operett és klasszikus zenék egyvelege egyedülálló igényes műsor minden korosztály számára. Ráadásul a szatmári művész egy dal erejéig a színpadra invitálja majd az agusztus elején induló Mesterkurzusának legjobb tanítványát is.

Ha már zenei csemege, akkor a 16. Partiumi Magyar Napok szervezői nem okoznak senkinek csalódást, ugyanis a 2002-ben alakult Balkán Fanatik koncertjén augusztus 23-án lehet ínyenckedni a stíluskavalkádban a Széchenyi utcában. A hip-hop-electronica-worldmusic duó, Yorgos és Lepe, akik műfaji és stílusbeli határokat feszegetve, koncerteken is népes előadóművész sereggel kiegészülve formabontó produkciókkal lepi meg a közönséget.

Az idei Partiumi Magyar Napok programjában a fiatalok által legjobban várt koncert a Children of Distancé. Több magyarországi zenei díj és elismerés után, többmilliós Youtube-nézettséggel és félmilliós facebook-rajongótábor­ral büszkélkedhet a zenekar. Augusztus 24-én, csütörtökön 21 órától lépnek a Farma Center  színpadra, sokszáz szatmári fiatal örömére.

Az örömzenéből és a rímekből sosem elég, az idei PMN egyik sztárfellépője és üde színfoltja Geszti Péter Létvágy nevű produkciója lesz, akik augusztus 25-én az új központi Tarr Beton színpadra hozzák el a “Gesztiség 51 árnyalatát” 20 órai kezdettel.

A Rapülők, a Jazz+Az és a Gringo Sztár után GESZTI néven újabb zenei projektjét indítja útjára Geszti Péter. „Benne van minden, ami én vagyok, egyszerre retro és egyszerre mai. Annyiban retro, mint amennyi évvel idősebb vagy, mint akkor voltál. És annyira mai, mint amennyire fiatalnak érzed magad” - nyilatkozta a művész. A nagykoncert után pedig 22 órától a Kossuth-kerti színpadnál a Retromania együttessel lehet egy hatalmasat bulizni az elmúlt évtizedek legjobb slágereire.

A klasszikus magyar rock- és metál bandák közül idén a Pokolgép, illetve a kolozsvári Knock-out fogja beizzítani a hangulatot: a rockzene kedvelői szombaton 18 órától gyülekezhetnek a Kossuth-kerti nagyszínpad előtt. Szintén rock, de inkább rockabilly, nagysikerű koncertjük után pár évvel visszatér Szatmárnémetibe az Ed Philips and the Memphis Patrol.

Ha minden héten koncertezne Szatmárnémetiben, minde­gyik teltházas lenne – egyszerű ennek az oka: nincs még egy olyan magyar zenekar, amelynek ennyi slágerét ismernék, szeretnék a szatmáriak: felnőttek, időskorúak és fiata­lok egyaránt. Bódi László „Cipő” halála után, pár évnyi út­keresés végén a Republic magára talált, maguk éneklik az örökzöld dalokat, amelyek így is remekül szólnak. Minden idők egyik legnépszerűbb magyar zenekara vasár­nap, augusztus 27-én 18 órától lép fel a Kossuth-kertben. A 16. Partiumi Magyar Napokat pedig a legendás Omega együttes zárja majd az új központi Tarr Beton színpadon 21 órától.

Elkészült a PMN idei facebookos eseménye is, amely itt érhető el.








EZT OLVASTA MÁR?

X