Nem tesz feljelentést az Orbán-beszéd közben bántalmazott lövétei lány


-A A+

Nem kíván feljelentést tenni az a lövétei lány, akit bántalmaztak Tusványoson, amiért Orbán Viktor magyar kormányfő beszéde közben sípolni kezdett.

A hvg.hu kérdésére az aktivista, Ladó Andrea elmondta: az LMP által felajánlott jogsegélyt sem kívánja emiatt igénybe venni. Közlése szerin a Facebookon előzőleg meghirdette ugyan, de egyedül tervezte ezt az akciót, és szinte senki nem jelezte vissza neki, hogy társulna hozzá.

Elmondta, nem lepte meg a hallgatóság egy részének agresszív reakciója. Szavai szerint 2010 óta "kicserélődött a közönség" az Orbán Viktor látogatta rendezvényeken, sejtette, hogy ilyesmi várható. "Ami igazán meglepett az az, hogy rajtam kívül senki nem akarta kifütyülni Orbánt" – jelentette ki.

A lövétei származású, jelenleg Budapesten élő lány főként a paksi szerződés és a Római-part tönkretétele miatt tiltakozott. A portál kérdésére, hogy mi a fő gondja a magyar kormányfővel, úgy válaszolt: "a teljes lajstrom", ideértve a magyar állam tulajdonában lévő, Székelyudvarhely melletti szeméttároló ügyét.








EZT OLVASTA MÁR?

X