Villámcsapás miatt két istálló és csűr is leégett Hargita megyében


-A A+

A hétvégi heves zivatarok komoly gondot okoztak egy felcsíki és egy alcsíki faluban is. A gazdasági épületekben található széna kapott lángra a villámcsapások következtében.

A Csíkszentmihályhoz tartozó Ajnádon egy gazdasági épületben és istállóban keletkezett tűzhöz riasztották a Hargita Megyei Olt Készenléti Felügyelőség tűzoltóit pénteken 18 óra után. Nyolc tűzoltó két speciális autóval sietett a helyszínre, ahol az épületegyüttes 200 négyzetméteres tetőzete kapott lángra. A tűzoltók kiérkezésére a tetőszerkezet már teljesen megsemmisült – áll a készenléti felügyelőség szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

A hivatásosok munkáját a csíkszentmihályi és a szépvízi önkéntes tűzoltók 30 tagja segítette, de 15 helyi lakos is kivette a részét a tűzoltásból. A lángokat éjjel két órakor sikerült végérvényesen megfékezni.

A beavatkozást nagyban nehezítette az épületekben és annak környékén található nagy mennyiségű széna, amelyet a polgármesteri hivataltól kölcsönkapott járművel szállítottak el, hiszen az további tűzveszélyforrás lehetett volna. Az istálló és csűr teljesen leégett a benne tárolt körülbelül 50 ezer kilogramm szénával együtt. A tűzoltóság szakvéleménye szerint a tüzet az épületbe csapó villám okozhatta. Az istállóból 14 háziállatot sikerült kimenekíteni, a keletkezett kár értéke 100 ezer lejre rúghat – közölte a tűzoltóság.

Hasonló esetről érkezett bejelentés vasárnap este 7 előtt a csíkszeredai tűzoltósághoz, ezúttal Csíkszentgyörgyre riasztották őket, ahol szintén egy istálló és csűr égett. Ugyancsak két tűzoltóautó, kilenc tűzoltóval érkezett a helyszínre, akiket 10 önkéntes tűzoltó, valamint 20 szomszéd segített a lángokkal való harcban.

Itt is 200 négyzetméternyi felület égett már, az épület 80 százaléka vált a lángok martalékává, amelyben régi bútorokat is tároltak, illetve 20 tonna széna is odalett. A csíkszentgyörgyi tüzet is villámlás okozhatta, ami miatt gyorsan lángra kapott a csűrben tárolt széna, onnan terjedt tovább a tűz. A keletkezett kár mértéke 80 ezer lejre tehető. 








EZT OLVASTA MÁR?

X