Kiderült, hogy ki vezette ki a tömegből az Orbánt kifütyülő lányt


-A A+

A Tusványos biztosítását ellátó Dakota Security ügyvezető igazgatója, András Róbert vezette ki a tömegből az Orbán Viktor beszéde közben sípoló lövétei lányt – írja az olvasóitól kapott információira hivatkozva az Index.

A portál úgy tudja: vélhetően azért a cégvezető sietett az incidens helyszínére intézkedni, hogy elkerüljenek egy esetleges túlkapást. Az információt közlő olvasó számára közelről úgy tűnt, hogy András Róbert teljesen szabályosan vezette ki a fesztivál területéről a lányt. A cég egyébként évek óta gondoskodik a tusványosozók biztonságáról, és nem léptek fel soha agresszívan.

Mint korábban írtuk, az Orbán-beszédet kifütyülő lánnyal nem is a biztonságiak, hanem a kormányfő hallgatósága viselkedett rendkívül agresszíven. Az ellenséges magatartás tettlegességig fajult: egy csíkszeredai fotós a hajánál fogva, durván a földre rántotta Ladó Andreát.








EZT OLVASTA MÁR?

X