Kezdődik a vizsgaidőszak a tanárok számára is


-A A+

Több mint 8.500-an iratkoztak be idén szakmai véglegesítő vizsgára, az oktatásban dolgozók közül. A tavalyi jelentkezéshez képest mintegy 27 százalékkal nőtt az idén azon közoktatásban tevékenykedő oktatók száma, akik vizsgázni szeretnének – áll az oktatási minisztérium közleményében.examenul de titularizare

A nagy érdeklődés minden bizonnyal annak tudható be, hogy 2013-tól lecsökkentették a szükséges régiség idejét egy évre a korábbi minimális két évről, amennyit a szakmában el kellett töltenie az oktatónak, mielőtt véglegesítő vizsgára jelentkezik. Az idei jelentkezők nagy része – mintegy 33,5 százalékuk – 20 és 25 év közötti pályakezdő tanár, őket követi a 26 és 30 év közöttiek tábora 28 százalékkal.

A véglegesítő vizsga menete két gyakorlati próbát tartalmaz, amikor a tanárt tanítás közben a helyszínen tesztelik, illetve egy írásbeli megmérettetést. A helyszíni vizsga kizáró jellegű, legalább 8-as osztályzattal lehet továbbmenni az írásbelire.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X