Pálinkát és legót is hoz Nyíregyháza a Vásárhelyi Forgatagra


-A A+

A Vásárhelyi Forgatagon minden évben más magyarországi testvértelepülés mutatja be idegenforgalmi látványosságait a marosvásárhelyieknek. Idén augusztus 18. és 27. között szervezik meg a fesztivált, amelyre Nyíregyházát hívták meg díszvendégnek.

Portik Vilmos szervező sajtótájékoztatón mutatta be a nyíregyházi küldöttséget, Kovács Ferenc polgármestert és Furkóné Szabó Mariannt, a város idegenforgalmi ügyekért felelős szakemberét. Mint kiderült, a jelenlévők mintegy fele nem járt még a magyarországi városban, de a bemutató őket is meggyőzte arról, hogy érdemes eltölteni ott néhány napot.Nyíregyházán működik például Európa legnagyobb állatparkja, ahol egy teljes nap nem biztos, hogy elegendő, ha mindent látni akarunk, valamennyi programon szeretnénk részt venni – hívta fel a figyelmet a város elöljárója. A Forgatagon prospektusokkal, csomagajánlatokkal népszerűsítik a városukat, de például egy oroszlánt is elhoznak az állatparkból. Az igaz, hogy csupán egy jelmezes oroszlán lesz, amellyel majd fotózkodni lehet – tette hozzá Furkóné Szabó Mariann, aki a további programokat ismertette.A tervek szerint lesz egy Lego-gyermekjátéksarok, amely augusztus 25. és 27. között délelőtt 10 és este 6 között várja a gyerekeket. A Kézműves Kuckó a Józsa András Múzeum foglalkoztatója lesz, míg a Gyógyító kezek masszírozási lehetőséget kínál az érdeklődőknek. A Varázslatos Nyíregyháza kvíz résztvevői között egy kétszemélyes nyíregyházi tartózkodást sorsolnak majd ki. Ezek mellett lesz gasztronómiai bemutató a jellegezetes nyírségi ételekből, illetve pálinkakóstolás is. A Magyarországon levédett nyolc eredeti pálinka közül ugyanis hármat Nyíregyházán főznek – tudták meg az újságírók a polgármestertől.

Az augusztusi marosvásárhelyi látogatása során Kovács Ferenc szeretne találkozni a vásárhelyi polgármesterrel is – mondta, hozzátéve, hogy a hivatalos partnerkapcsoli szerződésre is lát lehetőséget.

A Vásárhelyi Forgatag további programismertetőjét a közeljövőben tartják, árulta el Portik Vilmos szervező, akitől megtudtuk, hogy a Szféra kortárs művészeti program egy héttel korábban, már augusztus 18-án elkezdődik az Aranykakas udvarán. 








EZT OLVASTA MÁR?

X