Megvásárolt egyetemi diplomák: 3 gyanúsított kerül előzetes letartóztatásba


-A A+

A megvásárolt egyetemi diplomák ügyében őrizetbe vett gyanúsítottak közül háromnak az előzetes letartóztatását rendelte el a bukaresti törvényszék, további három gyanúsított házi őrizetbe kerül - tájékoztatott pénteken a legfőbb ügyészség. 

Az aradi Aurel Vlaicu és Vasile Goldiş Egyetemet érintő ügyben 36 személy ellen indult bűnvádi eljárás. 

Pénteken a bukaresti törvényszék jóváhagyta két informatikus és egy egyetemi tanár 30 napos vizsgálati fogságba helyezését. Őket többek között vesztegetés elfogadásával, informatikai csalással és nem a nyilvánosságnak szánt információk felhasználásával gyanúsítják. További három tanár ellen - akiket vesztegetés elfogadásával és befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak - házi őrizetet rendeltek el. 11 gyanúsítottat - akik közül négyen tanárok - hatósági felügyelet alá helyeztek. 

A vádhatóság szerint a két aradi egyetem néhány tanára a 2015/2016-os, illetve a 2016/2017-es egyetemi évben 400 euróig terjedő összeg fejében engedte át a diákokat a vizsgákon vagy a záróvizsgán. Az ügyészek azt állítják, számos olyan külföldi diák, aki nem ért és nem beszél románul, román nyelven tartott kurzusokat hallgatott, és sikerrel vette a vizsgákat. A hallgatók ugyanakkor kész államvizsga-dolgozatokat is vásárolhattak 500-600 euróért. 

A bűnhálózatban a felsőoktatási intézmények titkársági alkalmazottjai és informatikusai is részt vettek, akik vizsga közben telefonos üzenetben elküldték a diákoknak a tesztkérdések helyes válaszait, vagy az intézmény adatbázisában módosítottak a hallgatók által adott válaszokon vagy később a jegyükön. 

Az ügyben 106 házkutatást tartottak szerdán, ezek nyomán 350 ezer eurót, különféle iratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.








EZT OLVASTA MÁR?

X