Megvásárolt egyetemi diplomák: felfüggesztették a tanárok munkaszerződését


-A A+

Felfüggesztette az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem azoknak a tanároknak a munkaszerződését, akik ellen eljárás indult a megvásárolt egyetemi diplomákkal kapcsolatos ügyben. A felsőoktatási intézmény vezetőségének döntése addig lesz érvényben, amíg jogerős bírósági ítélet születik az ügyben. 

Az egyetem vezetősége ugyanakkor "támogatásáról és elismeréséről" biztosítja azokat a tanárokat és diákokat, akik nap mint nap tisztességgel végzik tevékenységüket, az erkölcsi és szakmai alapelvek tiszteletben tartásával - áll még a közleményben. 

Az aradi Aurel Vlaicu és Vasile Goldiş Egyetemet érintő ügyben 36 személy ellen indult bűnvádi eljárás, 16 gyanúsított ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést. 

Az ügyben nyomozó legfőbb ügyészség szerint a két aradi egyetem néhány tanára a 2015/2016-os, illetve a 2016/2017-es egyetemi évben 400 euróig terjedő összeg fejében engedte át a diákokat a vizsgákon vagy a záróvizsgán. Az ügyészek azt állítják, számos olyan külföldi diák, aki nem ért és nem beszél románul, román nyelven tartott kurzusokat hallgatott, és sikerrel vette a vizsgákat. A hallgatók ugyanakkor kész államvizsga-dolgozatokat is vásárolhattak 500-600 euróért. 

A bűnhálózatban a felsőoktatási intézmények titkársági alkalmazottjai és informatikusai is részt vettek, akik vizsga közben telefonos üzenetben elküldték a diákoknak a tesztkérdések helyes válaszait, vagy az intézmény adatbázisában módosítottak a hallgatók által adott válaszokon vagy később a jegyükön. 

Az ügyben 106 házkutatást tartottak szerdán, ezek nyomán 350.000 eurót, különféle iratokat és informatikai eszközöket foglaltak le. 








EZT OLVASTA MÁR?

X