Bodog: azok a szülők kapnak bírságot, akik elutasítják az oltásokról való tájékoztatást


-A A+

Az új oltástörvény értelmében azok a szülők részesülnek majd bírságban, akik elutasítják a vakcinákkal kapcsolatos tájékoztatást, nem azok, akik megtagadják gyermekük beoltását - nyilatkozta hétfőn az egészségügyi miniszter. 

Florian Bodog rámutatott, a miniszter, a minisztériumi alkalmazottak, a megyei egészségügyi igazgatóságok és a gyermekek beoltásáért felelős minden más intézmény illetékesei esetében bírságot ír elő a törvénytervezet arra az esetre, ha mulasztáson érik őket. "A szülőknek akkor kell büntetést fizetniük, ha elutasítják, hogy részt vegyenek a munkacsoport ülésén, a háziorvossal való találkozón, amelyen tájékoztatnák az oltásokról. Gyakorlatilag tehát a szülőnek jogában áll elutasítani gyermeke beoltását, de vállalnia kell ezért a felelősséget" - magyarázta Bodog. 

A tárcavezető megerősítette, hogy több tízezer lejes büntetéseket is előír a tervezet, "ezek azonban azokra a szülőkre szabhatók majd ki, akik nem hajlandók részt venni a tájékoztatásokon, nem pedig azokra, akik megtagadják gyermekük beoltását". 

A törvénytervezetet elküldték az illetékes minisztériumoknak is jóváhagyásra, majd közzéteszik azt - tette hozz Florian Bodog.








EZT OLVASTA MÁR?

X