A miniszterelnök viccnek nevezte, de mégis elkészült a végleges tankönyv testnevelésből


-A A+

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a kormány tagjai arra vonatkozóan, hogy kapnak-e testnevelésből tankönyvet az ötödik osztályosok ősztől. A miniszterelnök hétfőn egyenesen viccnek nevezte a tárcavezető csütörtöki bejelentését, így utánajártunk, ki tájékoztat félre.

Liviu Pop oktatási miniszter csütörtökön jelentette be, hogy testnevelésből is lesz tankönyvük ősztől az általános iskolát kezdő tanulóknak, sőt személyiségfejlesztésből és tanácsadásból (osztályfőnöki) is megíródtak a tankönyvek. Liviu Pop szerint a tankönyv a tanárok, a diákok és a szülők számára egyaránt hasznos lesz, hiszen - például - részletesen leírja, hogyan kell helyesen elvégezni a különféle gyakorlatokat. „Egyik prioritásom, hogy minden tantárgyból legyen tankönyv, hiszen mindegyik tantárgy fontos” – mondta a miniszter.

Össztűz zúdult a miniszterre

Az oktatási tárcavezető Facebookon is közzétett bejelentését hatalmas kritikai érte, sok szülő felháborodva jegyezte meg, hogy a gyermekek iskolás táskája így is nehéz, és nem értik, miért kell tovább terhelni a tanulókat. Többen valódi tananyagcsökkentést kértek, és azt, hogy a testneveléstankönyvek kiadásából inkább modernizálják azokat az iskolákat, ahol nincs angol vécé.

Az össztűz miatt az oktatási tárcavezető Facebook-bejelentése időközben eltűnt, Mihai Tudose miniszterelnöknek pedig hétfőn egyenesen azt nyilatkozta, hogy meggyőződése, Liviu Pop javaslata a testneveléstankönyv bevezetéséről mindössze „vicc” volt. „Az Országos Testnevelési és Sportakadémián valóban tankönyvekből tanulnak, de előbb talán jobb lenne, ha megtanítanánk a gyermekeket futni, mozogni, megfelelően fejlődni, és mindezt lehetőleg nem tankönyvekből. Tárgyalunk majd a témáról a miniszterrel, nekem meggyőződésem, hogy ez csak vicc volt” – fogalmazott Mihai Tudose az Antena 3 televízió hétfő esti műsorában.

Az oktatási minisztériumból megkeresésünkre elmondták: szó sincs arról, hogy viccelne a tanügyminiszter, hiszen a testnevelésre vonatkozó tankönyv már elkészült, jóváhagyásáról csütörtökön már meg is született a minisztériumi rendelet. Ez azt jelenti, hogy a tankönyvet már csak ki kell nyomtatni, és landolhat is a tanulók iskolapadján.

„Nincs olyan jogszabály, amely tiltaná a tankönyv használatát bármilyen tantárgyról is legyen szó, lehet írni és használni jóváhagyott tankönyvet bármilyen tantárgyból. Összesen 108 tantárgyat hirdetett meg közbeszerzésre az országos értékelési- és vizsgaközpont. Ebből 25 tankönyvet írtak meg, és ebből 7 – többek között a testnevelésre vonatkozó – nem akadt fenn semmilyen procedúrán, tehát nem óvtak meg, így ezek kiadásáról miniszteri rendelet született" – mondta el Kovács Irén Erzsébet oktatási államtitkár. A 7 tankönyv augusztus 7-11 között kerül fel a manuale.edu.ro oldalra, ott lehet böngészni.

Az államtitkár elmondta, a testnevelés tankönyv a 2016-ban elkészült új tanterv része. Ősztől az ötödikesek kapják kézhez, a 2018-19-es tanévben a hatodikosok, a rákövetkező tanévben a hetedikesek és így tovább. Arra a kérdésre, mikor fordítják le a testneveléstankönyvet magyarra, Kovács Irén Erzsébet elmondta, a kiadóval együtt keresik majd meg a megfelelő fordítókat, így egyelőre még nem tudni, mikor készülnek el.

Ami a személyiségfejlesztés és tanácsadás (ismertebb nevén osztályfőnöki) tantárgyat illeti, az államtitkár elmondta, ebből is megírták a tankönyvet, csakhogy két kiadó megóvta az eredményt. Hogy jóváhagyott és kiadott tankönyv lehessen, meg kell várni a fellebbezés eredményét.

Az ötödikesen új tantárgyakat is tanulnak ősztől

Ősztől az ötödikesek két új tantárgyat fognak tanulni: a társadalmi nevelést, illetve az eddig csak opcionális informatika és IKT (információs és kommunikáció technológia) kötelező lesz (heti egy órában). A társadalmi nevelés tantárgy más és más tematikát jelent a különböző osztályosok számára: a cikluskezdő ötödikesek a kritikus gondolkodás és gyermekjogvédelem tantárggyal kezdik, majd 2018-2019-ben az interkulturális neveléssel folyatják, hetedikben a demokratikus polgári, és nyolcadikban gazdasági, pénzügyi neveléssel.

A kritikus gondolkodás és gyermekjogvédelem tantárgyra a tankönyvjavaslat elkészült, végigjárta a közbeszerzési eljárás szakaszait, de két kiadó megóvta, emiatt nem született meg a végső döntés. Fordításban csak akkor lehet gondolkodni, ha megszületik a tankönyvre vonatkozó miniszteri rendelet, azaz meg kell várni a fellebbezési procedúráknak a végét – emlékeztetett az oktatási államtitkár.

Nem csak az ötödikesek ismerkednek majd új témacsomaggal

Az államtitkár tájékoztatása szerint az osztályfőnöki és a társadalomtudományi órákon új tematikával, a jogi alapismeretekkel gazdagodik következő tanévtől a tanterv, és ez nem csupán az ötödikesekre vonatkozik, hanem az elemi osztályoktól a középiskola végéig mindenkire. Erről az igazságügyi minisztérium és az oktatási tárca között született újabb megállapodás, amelynek értelmében folyatják a jogi alapismeretek oktatását a közoktatásban.

„Ez nem új program, hanem a régi folytatása, és annak kibővítése. Célja a jogállamra és a demokráciára vonatkozó alapismeretek elsajátítása. Ez magába foglalja az alapvető alkotmányjogi, szabadságjogi, közigazgatási-, büntető- és polgárjogi ismereteket, a jogi felelősség és a korrupcióelleni küzdelem fontosságát. Nem új tantárgy keretében oktatják mindezt, hanem az osztályfőnöki és társadalomnevelés órákon kell feldolgozni a témákat” – magyarázta Kovács Irén Erzsébet.

Tankönyvek is segíteni fogják a jogi alapismeretek jobb elsajátítását – mondta az államtitkár. A program keretében lehetőséget kapnak a diákok, oktatók, hogy az igazságszolgáltatás különböző intézményeiben is látogatást tegyenek. A megállapodás a 2017-2020-as időszakra vonatkozik – nagy valószínűséggel 2020-tól újabb megállapodás születik majd.

Arra a kérdésre, hogy őszire elkészülhetnek-e azok a könyvek, amelyek az oktatók munkáját segítik, az államtitkárasszony elmondta, erre vonatkozón nincsenek hivatalos információik. Az igazságügyi minisztériumtól várják a megfelelő anyagokat.

Akkor csökken vagy sem a tananyag?

Arra a kérdésre, hogy amennyiben új tantárgyakat oktatnak a következő tanévtől az ötödikesek számára, akkor beszélgetünk-e valós tananyagcsökkentésről, az államtitkár igenlő választ adott. „Az új tantervek szerint határozottan kevesebb a tananyag mennyisége. Erre nagyon odafigyeltek a tantervek megírásakor. A versenytárgyalások előírásában kikötés volt a tankönyvek oldalszámának a korlátozása. Ősztől az ötödikesek két új plusz tantárgyat fognak tanulni, de ezzel együtt a többi tantárgyból lényegesebben kevesebb lesz a tananyag" – mondta.

Az tantervreform évek óta zajlik a közoktatásban. Az egy-négy osztályosok új tantervei és tankönyvei után tavaly az ötödikesek tantervei is elkészültek, a tervek szerint a következőkben a hatodikosokon a sor, és így tovább. A reform lényeges pontja, hogy a diákok nem anyanyelvként tanulhatják a román nyelvet, erről bővebben itt olvashat.

Kovács Irén Erzsébet államtitkárnál arra is rákérdeztünk, született-e hivatalos álláspont arról, hogy a jövőben nem kell portaszolgálatot teljesíteniük a diákoknak. „Nincs erre vonatkozóan hivatalos döntés, tehát „csupán” a tanügyminiszter egy javaslatáról van szó. Elképzelés szerint nem a diákok, hanem az iskolai kisegítő személyzet látja majd el ezt a feladatot. A tanulók így nem maradnának el a tananyaggal, és esetleges veszélybe sem kerülnének illetéktelen személyek miatt”.







EZT OLVASTA MÁR?

X