Bogdán Zsolt is beszáll a beiskolázási kampányba
Olyan neves közéleti személyiségek is beszállnak újdonságként idén az RMDSZ által kezdeményezett „Minden magyar gyermek számít" beiskolázási kampányba, akik magyarul végezték tanulmányaikat, de román környezetben lettek sikeresek.
Bogdán Zsolt színművész, Guttmann Szabolcs építész, Bognár Enikő kolozsvári vállalkozó és Horváth István szociológus is arra bíztatják majd a vegyes házasságban élő szülőket, hogy írassák magyar iskolába a gyermekeiket – tudtuk meg Kovács Pétertől.
Az RMDSZ főtitkára elmondta, a kampányra azért van szükség, mert – különösen a szórványvidéken –nagy a lemorzsolódás a magyar nyelvű oktatásban. „Ha beíratnak első osztályba egy bizonyos számú diákot, létszámuk az ötödik osztályban már csökken, kilencedik osztályban pedig még kevesebben maradnak. Nagy részük nem abbahagyja az iskolát, hanem románul folytatja a tanulmányait" – magyarázta.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a több síkon zajlik majd a beiskolázási kampány. Egyrészt a médián keresztül, az írott és elektronikus sajtóban, elsősorban a rádióban, társadalmi célú hirdetések formájában. Kovács tájékoztatása szerint a közszolgálati rádió marosvásárhelyi és a kolozsvári területi stúdiói segítenek ebben.
A kampány másik része az egyházak, civil szervezetek vagy szórványkollégiumok által végzett népszerűsítési munka. „Szórványban családról családra járnak, a szó szoros értelmében egyenként gyűjtik össze a gyermekeket, hogy meglegyen a diáklétszám magyar osztály indításához. Abban is gondolkodnak, hogy kisbusszal megoldják az ingázást, ha beindulhat az osztály" – magyarázta az RMDSZ főtitkára.
- 35431 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35434 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35434 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35435 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35436 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35437 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni