Kilőtték az egyik medvét Csíkdánfalván, amely három juhászt támadott meg


-A A+

A környezetvédelmi minisztérium engedélyével a hét végén kilőttek egy nőstény medvét Hargita megyében, amely korábban három juhászt támadott meg Csíkmadaras és Csíkdánfalva közelében.

A nyár folyamán két medve garázdálkodott az említett két falu határában, három személy sérülését okozva, továbbá tucatnyi juhot pusztítva el. A környezetvédelmi minisztérium július 25-én bocsátotta ki az emberekre támadó és anyagi kárt okozó egyik dánfalvi medvére a beavatkozási jóváhagyást.

János Zsolt, a térség vadászegyesületének igazgatója hétfőn arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy a kilőtt medve több mint 20 éves volt, nem voltak bocsai, és egy vele azonos méretű hím kísérte.

Az igazgató szerint a nőstény medve agresszíven viselkedett, gyakran ólálkodott az esztenák környékén, és a leírás szerint ugyanarról az állatról van szó, amely Csíkmadaras közelében két, Csíkdánfalva térségében pedig egy juhászt sebesített meg.

János Zsolt szerint a nagyvadat gondos monitorozás után, a környezetvédelmi minisztérium engedélyével lőtték ki. A vadászegyesület igazgatója azt is elmondta, hogy több medve közelíti meg a juhkarámokat, de általában nem agresszívek, a kutyáknak sikerül elkergetni őket.

Borboly: nem voltak hiábavalóak a bukaresti utak

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, nem voltak hiába valók a bukaresti útjaik és sikerült az illetékesek és a közvélemény figyelmét felhívni, hogy milyen komoly gondokat okoz a túlszaporodott medvepopuláció Hargita megyében és nemcsak.

„Legalább az első kis lépést sikerült elérnünk másfél év után.  Fontos, hogy elérjük, hogy az itt lakók és az ide látogatók biztonságban érezhessék magukat, ne kelljen sötétedés után saját udvarokon rettegniük. Nem a medvék ellen harcolunk, hanem a közbiztonság megteremtéséért és a természeti egyensúly fenntartásáért” – fogalmazott Borboly Csaba megyeitanács-elnök.

A június 24-én bekövetkezett medvetámadás után döntöttek úgy a Felcsík Kistérségi Társulás és a megye elöljárói, hogy július 5-én Bukarestben adnak hangot a tarthatatlan állapotok miatt. Július 21-én egy újabb közmeghallgatáson vettek részt, ahol ígéretet kaptak a szóban forgó engedély kibocsátására.

Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy augusztus 8-án írja alá a gondokat okozó (emberre támadó vagy gazdaságokat tönkretevő) nagytestű ragadozók kilövését lehetővé tevő beavatkozási rendeletet. Hangsúlyozta: nem vadászkvótáról, hanem sürgősségi beavatkozási kvótáról van szó.








EZT OLVASTA MÁR?

X