Hamarosan szeptember, és nem világos, hol kezdik az iskolát a katolikus gimnázium diákjai


-A A+

A kétségbeesés szélén állnak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum tanulóinak szülei, akik úgy vélik, bár rohamosan közeledik a szeptemberi tanévkezdés, még nem tudják, mi lesz gyermekeikkel, akik a katolikus gimnáziumban tanultak eddig.

Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport nevében nyilatkozó édesanya arról tájékoztatta a sajtót, hogy a június 29-i tanácsülésen csak a városi iskolahálózat módosításáról döntött a tanács, a katolikus iskoláról nem született külön határozat. A tanügyminisztérium semmilyen formában nem hajlandó elfogadni, hogy az iskola bekerüljön a hálózatba, mert minden határidőből kifutott. Tehát Csíky Csengele szerint hiába szavaztak, mert az a semmivel egyenlő. Az egyetlen hasznos/használható határozat szerinte az, amely a katolikus gimnáziumot besorolta a Bolyai Líceum alá mint fiókintézményt – mondta a szülő.

Csakhogy ezzel a határozattal az a bökkenő, hogy nem tekinthető önálló határozatként. A tisztázatlan iskolahálózat és a katolikus iskola ügyét tovább nehezíti az, hogy a prefektúra visszaküldte a határozatot a tanácsnak megsemmisítésre. Mert bár a minisztérium szerint helyben kell megoldani a kérdést, a prefektúra mégis úgy véli, a minisztériumnak kell lépnie. A minisztérium viszont semmit nem hajlandó írásba adni, az átíratokat egyik osztályról küldik a másikra – hívta fel a figyelmet Csíky Csengele.

A továbbiakban arra keresi a választ az édesanya, hogy miután a Maros megyei tanfelügyelőség megtiltotta a cikluskezdő osztályokba a beiratkozást, a tanárok hónapokig nem kaptak fizetést, azt sem lehet tudni, hogy mi lesz a továbbiakban, hol fognak tanítani, illetve mi lesz ősztől azokkal a tanulókkal, akik az előző évben a katolikus líceumban tanultak, illetve akik ott kezdték eleve az iskolát.

Az utóbbi félévben azzal biztatták őket, hogy amíg nincs bírósági döntés az iskola megszüntetéséről, addig az intézmény működik. Csakhogy éppen a működésről szóló határozat nem született még meg. Az a határozat, amely szerint osztályok átcsoportosításával az Unirea Főgimnáziumból és a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból létrehozzák az iskolát, a bíróság megsemmisítette, miután a polgármesteri hivatal és az Unirea Szülői Bizottsága pert indított és azt július 13-án véglegesen elveszítette a megyei tanfelügyelőség és vele együtt a katolikus iskola képviselete. Ez a szülői csoport szerint úgy értelmezendő, hogy az iskoláról kimondták, hogy jogszerűtlenül létezik, vagyis nincs önálló jogi státusa, jogosultsága. Amiből az következik, hogy újból meg lehetne alapítani, ha érvényes lenne a tanácsi határozat, amely arról döntött, hogy a Bolyaihoz kerülnek az osztályok. Amennyiben ez nem így lesz, félő, hogy visszaáll az iskolaalapítás előtti állapot, vagyis a tanulók újból az Unirea és a Bolyai diákjai lesznek. Márpedig a szülői közösségből senki nem hajlandó a gyermekét az Unirea Főgimnáziumba vinni – nyomatékosítanak a szülők.

A szülők számára kérdés, mi lesz azokkal az osztályokkal, amelyek eleve a katolikus gimnáziumban indultak az elmúlt két tanévben. Ez egy nulladik, egy első, egy ötödik, egy hatodik, három kilencedik és három tizedik osztályt, valamint az esti tagozatot érinti, 300 tanuló sorsát. Amennyiben a szülői bizottság kérése meghallgatásra találna és az egész iskolát átstruktúrálnák a Bolyai Elméleti Líceumhoz, megmaradna a lehetőség az újjáalapításra is – vélik a szülők. 








EZT OLVASTA MÁR?

X