Ígérik, hogy nem fog csökkenni az újraszámolt nyugdíjak összege
Nem fog csökkenni az újraszámolt nyugdíjak összege akkor sem, ha az újraszámolás az eredetinél kevesebb nyugdíjpontot ad ki - közölte kedden Petrozsényben Gabriel Petrea társadalmi párbeszédért felelős miniszter.
Az idősek problémáival foglalkozó konzultatív bizottság gyűlésén részt vevő miniszter azt mondta: a törvény világosan leszögezi, hogy a pontszám csökkenése sem vonja maga után a nyugdíj összegének csökkenését.
A nyugdíjasok szervezeteinek képviselőivel folytatott megbeszélésről Petrea kifejtette: a résztvevők elégedetlenségüknek adtak hangot amiatt, hogy lassú ütemben zajlik a nyugdíjak újraszámolása, de amiatt is, hogy az összegek eltérőek a nyugdíjba vonulás dátumától függően. „Ugyanazon munkahelyen, ugyanazon pozícióban és ugyanannyi évet ledolgozott munkáért más-más nyugdíjat kapnak, attól függően, hogy mely dátumon vonultak nyugdíjba. A nyugdíjasok a nyugdíjrendszer méltányosságát kérik” – foglalta össze a beszélgetés során elhangzottakat a miniszter, aki hozzátette: javaslatokat vár a nyugdíjtörvény készülő módosításaihoz a civil társadalom részéről.
A Hunyad megyei nyugdíjpénztár adatai szerint a megyében körülbelül 9 000 személynek kell újraszámolni a nyugdíját, akik bányákban dolgoztak, különlegesen nehéz körülmények között.
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni