Oktatási miniszter: mától minden oktatási segédanyag érvénytelen


-A A+

Liviu Pop tanügyminiszter azt nyilatkozta szerdai sajtótájékoztatóján, hogy kiadott egy rendeletet, amely értelmében szerdától minden oktatási segédanyag érvényét veszti. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy 2002 óta nem vizsgálták felül ezeket, így most erre is sort kerítenek. 

Annak ellenére, hogy 2011-ben megjelent az új oktatási törvény, a segédanyagokra vonatkozó 2002-es határozatot nem frissítették, ezért a mostani határozat alapján minden segédanyagot átvizsgálnak, "így szerdától egyetlen segédanyag sem érvényes" - magyarázta az oktatási tárcavezető. 

A tanügyminiszter felhívást intézett a kiadók fele is, hogy egyelőre ne küldjenek ilyen anyagokat az iskoláknak és a tanároknak. 

"A sajtón keresztül hívom fel minden kiadó és azok figyelmét, akik ezen a szakterületen dolgoznak, hogy semmiféle segédanyagot ne küldjenek az intézmények és a tanárok számára, ugyanis mától ezek a segédanyagok nem rendelkeznek minisztériumi hitelesítéssel" - jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy legtöbb 30 napon belül kidolgozzák a módszertant a segédanyagok átvizsgálására és akkreditálására vonatkozóan, hogy tisztázódjon ezek helyzete. 

Pop megemlítette, hogy módosítják az Országos Felmérő és Vizsgáztató Központ működését szabályozó kormányhatározatot, hogy ezentúl ez az intézmény foglalkozhasson a segédanyagok felmérésével. 

"Csak akkor engedélyezhetik, ha a tanár vagy tanító által javasolt segédanyagot az illető oktatási intézmény tanári tanácsa, a tanfelügyelőség és a szülői bizottság is jóváhagyja" - magyarázta a tanügyi tárca vezetője. 








EZT OLVASTA MÁR?

X