Apa-fia tábort szerveznek egy háromszéki faluban


-A A+

Mintegy 25 édesapa tölt el néhány napot fiával vagy fiaival együtt a Kovászna megyei Férfiak Klubja által szervezett Apa-fia táborban, Felsődoboly településen.

A szervezők szerint a táborra augusztus 11-e és 15-e között kerül sor, és kifejezetten férfiaknak szánt időtöltésről van szó, nőknek és kislányoknak szigorúan tilos a belépés a tábor területére.

Az első táborra három évvel ezelőtt került sor, amikor néhány apa úgy érezte, több időt szeretne eltölteni fiával. Általában az anyák több időt töltenek a gyerekekkel, mint az édesapák, innen indult az ötlet. A fiúk számára fontos, hogy édesapjukkal sok időt töltsenek, legyen egy példaképük, a tábor pedig lehetőséget teremt számukra, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, és szép közös emlékeket őrizzenek majd – magyarázta az Agerpres hírügynökségnek Szász Hunor szervező.

A táborba mintegy 25 édesapa jelentkezett, akik 30 és 57 év közöttiek, és egy vagy két fiúval érkeznek a táborba.A tábor pénteken sátorállítással kezdődik, a következő napokban több közös programon vesznek majd részt. Lesznek kirándulások, tábortűz, horgászat, úszás, esztenalátogatás és ételkészítés is.2015-ben az első apa-fia táborra a Szent Anna-tó mellett került sor, tavaly Csernátonban szervezték meg az eseményt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X