Marosvásárhelyi iskolaügy: megszületett a bírósági döntés


-A A+

A Maros megyei törvényszék szerdán első fokon érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőség határozatát, amely megtiltotta a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumnak, hogy tagozatezdő osztályokat indítson ősztől.

A törvényszék honlapján elérhető bírósági döntés szerint elutasították a tanfelügyelőség érveit, miszerint a pert indító iskola nem lehet érdekelt fél ebben az ügyben.

A bírósági határozat kimondja annak a február 27-én hozott, 70-es számú tanfelügyelőségi határozatnak a megsemmisítését, amelynek értelmében ősztől nem indulhat előkészítő, ötödik és kilencedik osztály.

Az alperes állami intézmény a kiközléstől számított 15 napon belül fellebbezhet.

„Igazunk volt, hiszen az RMDSZ mindvégig azt képviselte, hogy a tanfelügyelőség februárban hozott döntése törvénytelenül tiltotta meg a nulladik, ötödik és kilencedik osztályokba való beiratkozást” – olvasható a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szerdai közleményében.

„Tekintettel arra, hogy a tanfelügyelőség komoly kárt okozott azzal, hogy elvette a szülők és gyermekek azon jogát, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceumba folytathassák tanulmányaikat, arra szólítjuk fel a főtanfelügyelőt, illetve a tanfelügyelőség vezető tanácsának tagjait: azonnali hatállyal mondjanak le tisztségükről” – közölte az RMDSZ.








EZT OLVASTA MÁR?

X