Szent László szobrot avatnak és őrtűzeket gyújtanak Háromszéken


-A A+

A határvédő lovagkirály, Szent László emlékének szentelik idén Háromszéken az augusztus 20-ai őrtűzgyújtást.

Hagyományok szerint Magyarország nemzeti ünnepén, az államalapítás napján szervezik a felsőháromszéki Perkői búcsút, amikor benépesül a Kézdiszentlélek fölötti hegyoldal.  Vasárnap 10 órától Kézdiszentlélek központjában kezdődik a perkői búcsú. 10.45-kor a felsőháromszéki település katolikus templomával szemben lévő téren felavatják a Szent László-szobrot, a kézdivásárhelyi Tódor Előd alkotását. Az eseményen beszédet mond Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Csige Sándor, csíkszeredai vezető konzul és Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere. A szoboravatás követően indul a búcsújárók körmenete a kőkeresztekkel szegélyzett golgotán a Perkőre, útközben minden település elvégzi a keresztúti ájtatosságot az emlékjeleknél.

A Perkő tetőn, a szabadtéri oltárnál vasárnap 12.20-kor kezdődik az ünnepi szentmise, amit ft. Tamás József püspök celebrál. Délután három órakor kezdődik az Államalapítástól Szent László haláláig című bábelőadás, 16 órától néptáncfesztivál és hagyományőrző délután helyszíne a perkői szabadtéri színpad, 19.30-tól Sasvári Sándor, 20.30-tól a Titán zenekar fellépése következik, a napot 22 órakor tűzijáték és az őrtűzgyújtás zárja.

Háromszéken hagyomány szerint, augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén őrtüzeket gyújtanak a települések határában. Idén is a Perkőn lobbannak fel elsőként a őrlángok, majd további 23 háromszéki településen gyújtanak őrtüzet, tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki arra buzdította a helybéli lakosságot, hogy minél többen vegyenek részt az őrtűzgyújtáson.

Idén őrtüzet gyújtanak Bölön, Felsőcsernáton, Alsócsernáton, Ikafalva, Albis, Dálnok, Erősd, Esztelnek, Gelence, Kézdialmás, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kökös, Kőröspatak, Lemhény, Maksa, Mikóújfalu, Nagybacon, Nagyborosnyó, Ozsdola, Sepsibodok, Sepsibükszád, Vargyas, Zabola településekhez tartozó kilátókon, tetőkön.







EZT OLVASTA MÁR?

X