Új kenyeret osztottak Marosvásárhely főterén


-A A+

Augusztus 20-át, az Új kenyér ünnepét, a magyar állam megalapítását ünnepelték vasárnap este a marosvásárhelyi Színháztéren. Az ünnepség az idei Vásárhelyi Forgatag részét képezte. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete szervezte, amelynek felhívására több százan gyűltek össze a téren.

Szent István nagyságát és jelentőségét Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke méltatta, aki az államszervezet által hozott változásokról is beszélt, a magyar nemzet megerősödéséről és megmaradásáról. Flender Gyöngyvér, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja szintén az ünnep jelentőségét hangsúlyozta.

A köszöntő beszédeket ünnepi műsor követte, amelyben fellépett Sorbán Enikő népdalénekes, Simó Annamária énekes, Csillagfény néptáncegyüttes és Mezőcsávási fúvószenekar. A nemzet kenyerét megáldották a történelmi egyházak lelkészei: Nagy László unitárius-, Henter György református-, Papp Noémi evangélikus lelkész, valamint Oláh Dénes, római katolikus esperes. A műsorvezető szerepét Kányádi orsolya töltötte be.

Az eseményen kiállították a Szabó Albert képzőművész által készített Szent koronát és a koronázási ékszereket. Az Eldi pékség által készített óriás kenyereket az esemény végén felszeletelték és a jelenlevőknek szétosztották.








EZT OLVASTA MÁR?

X