Tiltakozni készülnek a tanügyi szakszervezetek


-A A+

Tiltakozó akciókkal fenyegetőzik a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), amennyiben a kormány nem oldja meg a közoktatásban dolgozók gondjait.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége közleményt juttatott el pénteken az Agerpres hírügynökséghez, amelyben arról tájékoztat, hogy képviselői augusztus 28-án Mihai Tudose kormányfővel tárgyalnak főbb problémáikról, amelyeket nyolc pontba foglaltak össze. Ezek között szerepelnek az elavult tantervek, a rendszer alulfinanszírozott volta, a tanügyben dolgozókat ért igazságtalanságok, valamint, hogy késlekedik a közoktatási törvény kidolgozása, noha „a PSD-ALDE kormányprogramjából ezt a jogszabályt várják a legjobban a tanulók, tanárok és szülők” - állítják a FSLI képviselői.

A szakszervezetisek kitértek arra a problémára is, hogy az elavult tantervek nem felelnek már meg a munkaerőpiac követelményeinek, a tanulók emiatt nem tudnak megfelelni a szakmai kihívásoknak. „A tantervek miatt az oktatási rendszer hangsúlyosan elméleti jellegű, kevéssé gyakorlati, és a tanulók programja fojtogató, lassítja a fejlődésüket. Véleményünk szerint alapjaiban kell újragondolni a tanterveket, oly módon, hogy alkalmazkodjanak a munkaerőpiac valós elvárásaihoz” - olvasható a közleményben.

Az aláírók ugyanakkor leszögezik, hogy a tanügy alulfinanszírozottsága miatt „a romániai iskolák mintha egy másik évszázadban lennének”, számos esetben nem újították fel az épületeket vagy nincs tűzbiztonsági engedélyük, veszélyesek a diákok testi épségére nézve.

A szakszervezetisek felhívják a figyelmet, hogy a 2018-tól beígért fizetésemelés során a nettó fizetések csak 25%-kal fognak emelkedni, mert ugyanakkor a pénzügyminisztérium változtatást tervez bevezetni az alkalmazottak adóztatásában.

Következtetésként a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége kilátásba helyezi, hogy amennyiben a kormány nem oldja meg az oktatásban dolgozók problémáit, ősszel tiltakozó akciókat fognak kirobbantani.








EZT OLVASTA MÁR?

X