Tovább csökkent Románia lakossága idén


-A A+

Tavaly tovább csökkent Románia lakossága, ennek pedig több oka van – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal friss adataiból.

A hivatalos adatok szerint Romániának 19,76 millió lakosa volt 2016 január elsején, ez egy évvel később 19,63-ra csökkent, azaz pontosabban 122 ezer emberrel kevesebben laknak az országban.

A statisztikai hivatal szerint ez egyrészt a kivándorlásnak, másrészt a demográfiai fogyásnak köszönhető. Tavaly 68.061 fővel lettünk kevesebben a természetes fogyásnak köszönhetően, azaz többen hunytak el mint születtek. Emellett mutat negatív mérleget a migráció is: 76.208 emberrel többen vándoroltak ki, mint be.

Az elöregedés is folytatódott: tavaly január elsején a 65 év fölöttiek és 0-14 év közöttiek különbsége 371 ezer ember volt, 2017 január elsején már 440 ezer fő. Ennek értelmében 3,49 millió idős embert számláltak az országban és kicsivel több mint 3 millió 0-14 év közötti fiatalt.

A teljes lakosságon belül a 0-14 év közöttiek aránya ugyan 15,5 százalékról 15,6 százalékra nőtt, a 65 év fölöttiek aránya azonban 17,4-ről 17,8-ra emelkedett.

Az országban városon élőkből és nőkből is többet számláltak: előbbiek 53,6 százalékot tesznek ki, utóbbiak 51,2 százalékot. Ez azt jelenti, hogy Romániában 10,5 millió ember lakott városon 2017 január elsején – 1 százalékka kevesebb, mint egy évvel korábban – és kicsivel több mint 10 millió nőt számláltak az év elején, fél százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban.








EZT OLVASTA MÁR?

X