Ezzel magyarázza a balesetek megsokasodását a Hargita megyei rendőrség


-A A+

2017 első hat hónapjában 276 közlekedési baleset történt Hargita megyében – közölte a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Gheorghe Filip szóvivő.

Több autót írattak be a forgalomba és többen szereztek jogosítványt idén Hargita megyében, mint 2016 első félévében – a megyei rendőr-felügyelőség szerint ez az oka annak, hogy tavalyhoz viszonyítva nőtt a közúti balesetek száma.

A gyorshajtás, valamint a kedvezőtlen időjárási körülményekre való nem figyelés a két leggyakoribb közúti balesetet kiváltó ok – közölte a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Gheorghe Filip szóvivő. Hozzátette, 2017 első hat hónapjában 276 közlekedési baleset történt Hargita megyében, míg tavaly az év ugyanezen időszakában 251. A súlyos sérüléssel járó balesetek száma idén 104, tavaly 93 volt az első félévben, ugyanakkor eddig idén 17-en, tavaly 13-an veszítették életüket a közutakon.

„Nemcsak a gyorshajtás és a figyelmetlenség, hanem a gyalogosok, a biciklisek, valamint a szekeresek is egyre figyelmetlenebbül közlekednek. Van továbbá még egy hiba, amit az autósok gyakran elkövetnek: ha sebességmérő rendőrautót látnak, amint távolodnak azoktól rendszerint növelik a sebességüket abban bízva, hogy nem futnak bele újabb radarba rövidebb távon. Ezúton figyelmeztetjük az autóvezetőket, hogy ezentúl egy útszakaszon egymásután több sebességmérőt is kihelyezünk” – közölte a rendőr-felügyelőség szóvivője.

Constantin Mihalache megyei rendőrparancsnok hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban gyakran cikkeztek arról, hogy megcsappant a rendőrök létszáma, azonban pontosított, hogy a közúti ellenőrzést végzőkre ez nem vonatkozott. „Az elmúlt hónapokban növeltük a számukat, és mivel még mindig sok baleset történik, úgy döntöttünk, hogy a jövőben még több rendőrt vezényelünk ki az utakra” – hívta fel a figyelmet a parancsnok. Idén eddig 1256 ellenőrzést végeztek a közutakon, 416 bűncselekményre derítettek fényt. Majdnem 4 millió lej értékben büntettek, 968 jogosítványt és 439 forgalmi engedélyt foglaltak le.

Kampány indul a betörések megelőzése érdekében

Manuela Ionescu rendőrbiztos a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Hargita megye is csatlakozik az A tolvajok kreatívak, légy elővigyázatos! (Hoţii sunt creativi, fii preventiv!) nevű országos kampányhoz, amelynek célja, hogy elsősorban az idősebb korosztály körében tudatosítsák, hogyan kell védekezni a lakásból történő lopások ellen. Kifejtette: városon a földszinten és az első emeleten lakók kell minél elővigyázatosabbak legyenek, míg a falun élőket arról kell meggyőzni, hogy zárják a kaput. A rendőrség kimutatása szerint a betörések 60 százaléka csellel történik, csupán 40 százalék az erőszakos behatolással végrehajtott lopás.

„Kapcsolatba lépünk városon a lakástulajdonosi társulásokkal, vidéken pedig falugyűléseket szervezünk annak érdekében, hogy a megelőzésre biztassuk a lakosságot. Olyan egyszerű dolgokra kell odafigyelni, hogy legyen minél erősebb ajtónk, zárjuk azt, ahogy a kaput is, ne engedjünk be ismeretleneket a kaputelefonon, mondjuk meg a gyermekeknek, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, akik arról érdeklődnek, hogy a lépcsőházban ki nincs otthon. Sajnos, az idős emberek jobban ki vannak téve a tolvajoknak” – magyarázta a rendőrbiztos.

Hargita megyében idén 172 alkalommal törtek be lakásokba, 91-szer falusi, 81-szer városi környezetben. Manuela Ionescu hozzátette, a gyergyószéki falvakban van a legnagyobb veszély, ezért az ott élőket fokozott figyelemre intik.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X