A magyar líceum új épületének átadásával kezdődik a nagybányai Főtér Fesztivál


-A A+

De a szeptember 11–17. között szervezett Nagybányai Magyar Napokon lesznek még gyermekprogramok, irodalmi estek, sportprogramok is, az esti koncerteken fellép a Magna Cum Laude, Bródy János és az Alma együttes is.

Szeptember 11-én kezdődik a nagybányai Főtér Fesztivál idei kiadása, amelynek első napján a város magyar lakossága számára jelentős esemény lesz, hiszen először nyitja meg kapuit a Németh László Elméleti Líceum új, Híd utcai iskolaépület. Az új szárny átadásán jelen lesz Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Hétfőtől péntekig kevesebb programpont lesz, a hétvégén pedig a hagyományos gazdag programsorral folytatódik a Főtér Fesztivál.A szervezők programajánlójukban kiemelték: szerdán Gryllus Dániel és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia közös estet tart, csütörtökön pedig fellép a klasszikus zenét játszó Profcafe Strings vonósnégyes, és a kolozsvári Yesterdays zenekar.

A Főtér Fesztivál hivatalos megnyitóját pénteken szervezik. Ekkor lép színpadra az Alma Együttes, a Nagybánya bár – a Lendvay Márton Színjátszó Kör, Bródy János és a Move On. Pénteken az önkéntesek flashmobot is tartanak – írják még a szervezők.

Szombaton is eseménydús nap lesz, ugyanis nem maradnak el a családoknak és a kisgyermekeknek kedvező programok sem. Lesz bábjáték, kézműves foglalkozás, gyermekjáték, kendama- és spinner-bajnokság és sétamotorozás.

Újdonság, hogy a megszokott Aranyosztály vetélkedő helyett Diáknapokat tartanak szombaton és vasárnap, a Németh László Elméleti Líceum és a Nicolae Iorga Általános Iskola több előadással várja az érdeklődőket. Emellett tollaslabdával, vizes luficsatával, élő-könyvtárral és sörbajnoksággal is készülnek a szervezők. Este a Magna Cum Laude és a nagybányai Adamantium lép fel a nagyszínpadon.

Vasárnap egyebek mellett tollaslabda-bajnokság, cirkuszi előadás, aranymosás, Baba-mama Klub foglalkozás, Nerf játékfegyver-bajnokság és térfoglaló játékok is lesznek. A római katolikus esperességi nap keretében a Schola Rivulina énekkar a Szentháromság templomban, a szatmárnémeti Joyful gospel kórus pedig a nagyszínpadon koncertezik. A Kárpát-medencei Magyarok Zenéje turné Nagybányára is ellátogat, fellép a nagybányai Talpalat Néptánccsoport, a csángó népzenét játszó Servet Zenekar és a Magyar Örökség díjas Misztrál Együttes, a Teleki Magyar Ház pedig Bányavidéki táncháztalálkozót fog szervezni – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A teljes programért látogassanak el a rendezvény honlapjára.

(Címlapfotó: Gönczy Tamás)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X