Megérte Háromszék turizmusából szakdolgozatot írni


-A A+

A háromszéki önkormányzat ösztöndíjat adott három sepsiszentgyörgyi egyetemistának, akik Háromszék turizmusából írták szakdolgozatukat, ezzel is hozzájárultak a megye turizmusának fejlődéséhez.

Tamás Sándor tanácselnök keddi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a megyei önkormányzat és Kovászna megye Turizmusáért Egyesület pályázatot hirdetett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán végző hallgatók számára, akik közül három diákot egyenként 1500 lejes ösztöndíjban részesítettek.

Tamás Sándor emlékeztetett, hogy az idei esztendőt a Háromszéki Turizmus Évének nyilvánították, és ennek keretében a megyei önkormányzat partnerszerződést írt alá a BBTE Közgazdaságtudományi Kara Üzletigazgatási Tanszékével, ennek részeként még márciusban hozták létre az ösztöndíjalapot is. A hosszútávú szerződésnek csak az egyik pontja az ösztöndíj, mivel szeretnék, hogy a turizmusban érdekelt egyetemisták aktívan bekapcsolódjanak a térség idegenforgalmi körforgásába és az önkormányzat által szervezett rendezvényekbe.

Dr. Fosztó Mónika, a BBTE Közgazdaságtudományi Kara Üzletigazgatási Tanszékének sepsiszentgyörgyi vezetője szerint a diákok lelkesen kapcsolódtak be a programba. A pályázat ösztönzően hatott számukra a több hónapos munka során. Négy egyetemista pályázott az ösztöndíjra, közülük Nagy Enikő, Réti Szende Borbála és Demeter Norbert részesültek pénz és könyvjutalomban, Incze András pedig részvételi elismerésben.

 Nagy Enikő tanulmányában Uzon, Réty, Illyefalva és Kökös községet mutatta be és vizsgálta turisztikai és gazdasági szempontból. Elmondása szerint nagyon örül az ösztöndíjnak, annak, hogy egyetem után ilyen elismerésben részesült. Réti Szende Borbála a Kovászna városi turisztikai információs központ tevékenységét vizsgálta és olyan javaslatokat fogalmazott meg a térség fejlesztésére, mint például a Kovászna és Kommandó közötti keskeny nyomtávú gőzmozdony felújítása, dokumentumfilm készítése, vadaspark létrehozása a Tündérvölgyben, valamint wellness központ kialakítása. A miklósvári Demeter Norbert pedig szülőfaluja turisztikai lehetőségeit vizsgálta. Incze András pedig Erdővidék turisztikai adottságait és idegenforgalmát tanulmányozta.

A keddi díjátadó ünnepségen Tamás Sándor rámutatott, hogy folytatni szeretnék a programot, és arra ösztönzik a diákokat, hogy foglalkozzanak a térség turizmusának témájával, vegyenek részt szakmai képzéseken.

„Háromszék turizmusának fejlesztési rendszerét több olyan tényező alkotja, amelyeket az elmúlt években a megyei tanács felvállalt. Ide tartoznak a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola képzés sorozatai is. Emellett infrastrukturális beruházások történtek, így a kommandói ifjúsági tábor megépítése, de foglalkoztak a magánszektor megerősítésével és tartalommal való feltöltésével”, mondta a tanácselnök. 








EZT OLVASTA MÁR?

X