Tizenöt U-s ultra ellen indul bűnvádi eljárás


-A A+

Tizenöt személyt sikerült azonosítania a Kolozs megyei rendőrségnek a múlt szombati magyarellenes incidens résztvevői közül, akik ellen bűnvádi eljárást indítanak rendbontás és csendháborítás vádjával. 

A rendőrségi közlemény szerint a 15 személy között kolozsvári, tordai és dési illetőségűek is vannak.

A Kolozs megyei rendőrség ugyanakkor köszönetet mondott a polgároknak, akik információkkal és felvételekkel segítették a nyomozást. 

Mint korábban írtuk, múlt szombaton a Kolozsvári U ultrái botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira, valamint magyarországi és felvidéki vendégeikre a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó tornán. A mit sem sejtő magyar társaságra rátörő U-s huligánokat csak erővel tudták kiszorítani a sporttelep területéről, és a késve kiszálló csendőrség nem azonosította a támadókat.

Ezt a mulasztást azzal pótolta szerdán a Kolozs megyei rendőrség, hogy bejelentette, hogy hivatalból eljárást indított az incidens körülményeinek kiderítésére, és a lakosság segítségét kérte az elkövetők azonosítása céljából.

A Maszolban is közölt felhívásra és a cikkbe ágyazott videofelvételek alapján olvasóink hét személyt azonosítottak a múlt szombati magyarellenes incidens résztvevői közül.

A támadók nevét és közösségi adatlapját átadtuk a rendőrségnek. Ezt követően a kolozsvári rendőrség 5. körzetének két felügyelője meglátogatta csütörtökön délelőtt a Maszol szerkesztőségét, hogy jegyzőkönyvbe vegye a cikkünkre válaszként érkezett azonosításokat. Munkatársunk részletesen beszámolt a rendőröknek a kedden és szerdán született cikkek előzményeiről és arról, hogy felhívásunkra több – magát megnevezni nem óhajtó – olvasónk azonosította a közzétett videofelvételek alapján azokat a személyeket, akik rajtaütésszerű támadást hajtottak végre a fellegvári CMC sporttelepen az ott magánrendezvényt tartó magyar szurkolókon. 

A magyarellenes incidensről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert is. 








EZT OLVASTA MÁR?

X