Tankönyvük ugyan nincs az ötödikeseknek, az útmutatót viszont magyarra is lefordítják


-A A+

Második hete már, hogy elkezdődött új tanév, de az ötödikes diákok csak néhány tantárgyból tanulhatnak anyanyelvükön. A tanügyminisztérium úgy próbálta pótolni a hatalmas mulasztást, hogy útmutatókat bocsátott az iskolák rendelkezésére, amelyek a tankönyveket hivatottak pótolni. Az útmutatók viszont csak román nyelven jelentek meg, ráadásul késve, most dolgoznak azon, hogy ez magyarul is elérhető legyen az iskolák számára.

A magyar nyelvű útmutatók a megjelenés küszöbén állnak – mondta el megkeresésünkre Kovács Irén Erzsébet oktatásügyi államtitkár. „Addig nem lehetett magyar nyelvű kiadványról beszélni, ameddig nem volt meg a román változat. A fordításra a Bihar megyei pedagógusok vállalkoztak, Kéry Hajnal főtanfelügyelő vezetésével. Munkájuk során más megyék szaktanfelügyelőivel is egyeztettek, ezért köszönettel tartozunk a pedagóguscsapatnak, mert rövid idő alatt sikerült lefordítaniuk. A magyar változat elektronikus formában lesz elérhető, a megyei tanfelügyelőségeknek küldik el, onnan továbbítják azokat az iskoláknak” – tájékoztatott az államtitkár.

Az útmutatók két hónapot fednek le. Addig is remélik, hogy megjelenhetnek legalább román nyelven azok a tankönyvek, amelyeket a közbeszerzési eljárás során megóvtak. Ötödik osztályban több mint száz tantárgy áll a kisdiákok rendelkezésére az új, megreformált tantervek alapján, ebből viszont csak tíz tárgyból jelentek meg a tankönyvek. Rengeteg tantárgyból eleve el sem készültek a tankönyvek, azok közül pedig, amelyek megvannak, sokat megóvtak.

Ha a román nyelvű könyvek megjelennek, elkezdhetik a fordítást – mondta az államtitkárasszony.  „Ha viszont a közbeszerzési eljárás óvásai nem járnak le belátható idő alatt, nem sok esélyt látok arra, hogy a mostani ötödikesek kézhez kapják a magyar nyelvű tankönyveket” – jelentette ki Kovács Irén Erzsébet.

Kihívás tanárnak, diáknak egyaránt

A legtöbb tantárgyból addig is a tanárok kénytelenek fénymásolt feladatlapokkal, valamint a román nyelvű tankönyvekben található példák fordításával pótolni a hiányt. A tankönyvekkel kapcsolatos gondok nem új keletűek – emlékeztetett Dajka Éva, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola matematikatanára.  

„Eddig is voltak öt-nyolcas matematika tankönyveink, használtuk is őket, holott azok már rég nem az aktuális tantervet követték. Ezek a tankönyvek még mindig jobbak, mint a semmi, mert velük párhuzamosan használtunk munkafüzetet is. Ezeket még mindig kénytelenek vagyunk alkalmazni a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályokban. Az ötödikesek számára most új helyzet állt elő, hiszen tankönyvünk még nincs, a didaktikai segédeszközöket pedig csak akkor szabad használni, ha a tanügyinisztérium hivatalosan jóváhagyja azokat” – vázolta fel az áldatlan állapotokat a pedagógus.

Mint arról már beszámoltunk, Liviu Pop tanügyminiszter augusztus közepén váratlanul kiadott egy rendeletet, amely értelmében minden oktatási segédanyag érvényét veszti. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy 2002 óta nem vizsgálták felül ezeket, így most erre is sort kerítenek. A tanügyminiszter felhívást intézett a kiadók fele, hogy egyelőre ne küldjenek ilyen anyagokat az iskoláknak és a tanároknak.

Dajka Éva kifejezetten jó segédeszköznek tartja az ötödikesek számára legutóbb megjelent román nyelvű tankönyvet. Mint mondta, örömmel használná azt, ha lefordítanák magyarra. Mivel elégedett azzal a tankönyvvel, jobb híján már most azt alkalmazza, lefénymásol belőlük egyes oldalakat, az órán pedig lefordítják a feladatokat a diákokkal, mielőtt megoldanák azokat.

„Nem lehet ezt csinálni egész tanéven keresztül. Egyelőre viszont reményünk sem mutatkozik rá, hogy magyar nyelven is elérhető legyen a tankönyv. Hogy mégis haladjunk, egy csíkszeredai kolléga nemrég megjelent példatárát használom. Ebben a munkafüzetben az a jó, hogy elméleti részeket is tartalmaz. A kolléga ezen a nyáron az érvényes tanterv szerint állította össze az új példatárát, amelyet azonban a minisztérium még nem hagyott jóvá. A gyermeknek ezt sajnos meg kell vásárolniuk, viszont a szülőket ismerve tudom, hogy meghozzák ezt az áldozatot. Nem tehetjük meg azt, hogy állandó jelleggel fénymásolgatunk és fordítunk. Akkor mikor fogunk haladni?” – tette fel a kérdést a matematikatanár, aki azt is nehezményezi, hogy éppen egy olyan alaptantárgyból, mint a matematika, nincs magyar nyelvű tankönyvük a diákoknak.

„Szép elmélet, hogy a diák már annyit kellene tudjon románul, hogy megértse a műveletek nevét. Én nem is zárkózom el ettől, mert elmondjuk nekik az alapfogalmakat, de hát gondolom, nem az a megfelelő módszer, hogy a matematikán keresztül tanítsuk meg őket románul” – méltatlankodott Dajka Éva, aki azt sem nézi jó szemmel, hogy már két éve ismeretes, hogy az ötödikesek új tanterv szerint kezdik idén a tanévet, mégis jóformán egyetlen tankönyv sem készült el.

Tankönyvből tanulni kényelmesebb

A Tivai Nagy Imre Szakközépiskola ötödik osztályában tanul Bendegúz és Zétény, ők ikertestvérek. A fiúk számára még sok izgalmat tartogat a tanév. Az első héten meg kellett szokniuk, hogy már nem a tanítónő jön be minden órára, most még csak ismerkednek a tanáraikkal. Azt mondják, hogy a romántanárnőben – aki az osztályfőnökük is egyben– pozitívan csalódtak, mert sokkal kedvesebb, mint várták. Az első héten már összeállították az első félvére szóló házi olvasmányokat, amelyből majd olvasónaplót kell írniuk, ezért kíváncsian várják, hogy milyen lesz majd a meséket, például Caragiale Domnul Goeját olvasni.

A többi tantárgyat érintő tankönyvhiányt ők is értetlenül fogadták, holott matematikából az első négy osztályban is jobbára munkafüzetet használtak, mert tankönyvük akkor sem volt.

„Tankönyvből könnyebb lenne tanulni, mert az kényelmesebb, mindig kéznél van. Nem kellene a feladatlapokat gyűjtögetnünk. Most éppen felmérőre készülünk, át kell ismételnünk a főleg szorzótáblát, és ugye összeadásból, kivonásból és osztásból is kell gyakorolnunk” – mesélték az új tanév kihívásait a fiúk.    








EZT OLVASTA MÁR?

X