Orbán Viktor lesz a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitójának díszvendége


-A A+

Október 2-án, hétfőn 11 órától tartják a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitóját a nagyvárad-újvárosi templomban.

A tanévnyitón beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is, aki az egyetem honlapján is olvasható meghívó szerint a tanévnyitó ünnepség díszvendége lesz.

A tervezett program szerint az évnyitó a Szózat eléneklésével kezdődik, majd Szomor Abigél egyetemi lelkész tart istentiszteletet, ezt követően dr. Pálfi József, az egyetem rektora beszél. Az elsőéves hallgatókat eskütételük utána Csillagocska Alapítvány műsorával köszöntik.

Ezt követően Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, Kató Béla, Sapientia Alapítvány elnöke, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke mond beszédet, majd a PKE kórusának rövid fellépése után Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke beszél. A Himnusz közös eléneklése után az ünneplők átvonulnak az egyetem Sulyok István utcai új épületébe, amelyet felavatnak, és a négy történelmi felekezet püspökei áldják meg azt.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X