Budapest gyorssegéllyel támogatja a viharkárt szenvedett erdélyi műemléktemplomok helyreállítását


-A A+

A magyar kormány azonnali támogatást nyújt a külhoni magyar közösségek műemléktemplomaiban okozott károk elhárításához  – közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

A közlés szerint az érintettek a határon túli magyar épített kulturális örökség megóvását szolgáló Rómer Flóris Terv vis maior keretéből juthatnak támogatáshoz. 

Az igazfalvi, a sztánai, az apanagyfalui, az egeresi és a zsibói templomok a Bánság, Partium és Erdély területén átvonuló viharban sérült meg vasárnap. Ledőlt az igazfalvi templom toronysisakja, megsemmisült a sztánai templom tetőhéjazatának jelentős része, valamint viharkár érte az apanagyfalui, az egeresi és a zsibói templomot is. A további műemlékeket ért károk bejelentése és összesítése még folyamatban van - olvasható az összegzésben. 

A Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai a Rómer Flóris Terv lebonyolításáért felelős Teleki László Alapítvánnyal közösen azon dolgoznak, hogy minden magyar közösség a lehető leggyorsabban hozzájusson a szükséges támogatáshoz műemléképületeinek megóvása érdekében - közölték.

A bukaresti kormány csütörtökön dönt a támogatási összegekről. Csütörtökre halasztották a kormányülést, hogy legyen idő megszerezni az engedélyeket a vihar kárvallottainak kiuatalandó támogatásra az állami tartalékalapból - közölte Mihai Tudose miniszterelnök kedden Temesváron. A kormányfő azt mondta: a vasárnapi ítéletidő által megrongált iskola- és kórházépületek javítási költségeinek fedezésére összesen 1,8 millió lejt igényeltek a kormánytól csak Temes megyében. „Két napon belül meglesz a kormányhatározat és azonnal kiutaljuk a pénzt. Minden megye (ahol vihar pusztított - sz.m.) hasonló gondoskodásban fog részesülni' - ígérte a miniszterelnök. 







EZT OLVASTA MÁR?

X