Több ezer belügyminisztériumi alkalmazott ment nyugdíjba a nagyobb juttatásért


-A A+

Körülbelül 7 200 belügyminisztériumi alkalmazott vonult nyugdíjba az év elejétől szeptember 14-ig, amíg érvényben volt a katonai nyugdíjak törvénye, amely lehetővé tette, hogy a nyugdíj nagyobb legyen, mint a fizetés. 

2016-ban 12 500 személy vonult nyugdíjba - nyilatkozta pénteken a belügyminisztérium szóvivője, Monica Dajbog. 

A 7 200 alkalmazott közül 4 000-en a rendőrség, 1 100-an a csendőrség, 700-an a határrendészet, 680-an a tűzoltóság, a többiek más belügyminisztériumi struktúra kötelékéből vonultak nyugdíjba. 

A szóvivő elmondta, 2015 óta folyamatosan munkaerőhiánnyal küszködnek. Jelenleg 23 ezer emberrel van kevesebb, mint amennyi kellene. "Gyakorlatilag az állások 85 százaléka van betöltve, 150 ezer munkahelyből 127 ezer" - magyarázta Dajbog, aki hozzátette, hogy a létszámtól függetlenül minden intézmény hatékonyan és felelősségteljesen működik. 








EZT OLVASTA MÁR?

X