Alaposan beolvasott Patarét miatt ​a környezetvédelmi miniszter a kolozsvári önkormányzatoknak


-A A+

„Aki nem képes ügyintézni, az menjen haza” – üzente Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter a Kolozs megyei tanács elnökének, Alin Tişének hétfőn Kolozsváron. A tárcavezető egyenesen felelőtlennek nevezte a megyei tanácsot, amiért nem volt képes hét év alatt lezárni a pataréti szeméttelepet és amiért nem épült meg az integrált hulladékfeldolgozó és -tározó. Hogy felháborodásának nyomatékot is adjon, kérte a Kolozs megyei környezetvédelmi őrség vezetőjének leváltását.

Graţiela Gavrilescu hétfőn a helyszínen győződött meg róla, hogyan folyik kontrolálatlanul a patatéri szeméttelepből a mérgező csurgalék. Szép Róbert, az Országos Környezetvédelmi Őrség helyettes főbiztosa elmondta, mintavételezéskor kiderült, a lében 750-szer magasabb a nitrátmennyiség a megengedett határtéknél. „Ez egy nagyon stabil vegyület, főzéssel nem lehet elpárologtatni, sőt ezzel csak dúsítod. Ez a vegyület felelős a kék baba szindrómáért. Udvarhelyszéken például 2-3 ilyen esetről van tudomásunk” – mondta Szép Róbert.

Politikai leszámolás?

A tárcavezetőt a helyszínen Emil Boc, Kolozsvár polgármestere fogadta. A tárcavezetőnek a polgármesterhez is volt egy-két keresetlen szava. Elmondta, tűrhetetlennek tartja, hogy Kolozsvár szemetét olyan megyékbe szállítják, mint Hargita és Bihar megye, csak azért, mert a helyi önkormányzat nem volt képes menedzselni a saját hulladékát. „Ez imorális a többi megye lakóival szemben” – vetette Boc szemére, aki a felelősséget próbálta a nehézkes közbeszerzésre és a megyei tanácsra hárítani.

Gavrilescu megdöbbenésére a megyei tanács elnöke, a PNL színeiben mandátumot nyert Alin Tişe nem tett eleget a felkérésnek, és nem jelent meg sem a pataréti viziten, sem az utána következő tárgyalásokon, maga helyett a megyei tanács elnökét, Vákár Istvánt küldte. Vákár a Maszolnak előzőleg többször is elmondta, a szemétmenedzsment nem az ő hatáskörébe tartozik, ezzel Marius Mînzat alelnök foglalkozik, aki szintén nem jelent meg az egyeztetéseken. Alin Tişe megyeelnök a sajtónak előzőleg többször is kifejtette, politikai lejárató hadjáratnak tekinti, hogy a prefektúra, a környezetvédelmi őrség és a szaktárca elővette a pataréti szemét ügyét.

Több éve be kellett volna zárni a szeméttelepet

A tárcavezető emlékeztetett, Románia ellen kötelezettség-szegési eljárást indított az Európai Bizottság az Európai Unió Bíróságán, mivel nem teljesítette az ország az országos hulladékgazdálkodási tervet. Az országban összesen 101 szeméttelep miatt indult többek között eljárás, ebből hat Kolozs megyében található. Elmondta, a hat szeméttelepből kettő esetében még csak nem is kezdődött el a lezárási folyamat.”Hogy Patarétről ne is beszéljünk. Megengedhetetlen, hogy a szeméttelep bezárása óta eltelt hét évben nem történt semmi. Sőt, csak rosszabodott a helyzet, hiszen lehet, hogy a jövőben egy nagyobb eső az utcára mossa majd a csurgalékot. Semmilyen felelősségérzet nincs a helyi hatóságokban, főleg a megyei tanácsban. Már rég intézkedéseket kellett volna hozniuk az ügyben. És ha most, a tizenkettedik órában sem ébrednek fel, más természetű problémákkal is szembesülniük kell majd" – fenyegetőzőtt Gavrilescu. 

A tárcavezető szerint Kolozs megyének, így a kolozsváriaknak sokat kell majd fizetnie, ha Romániát elítélik az Európai Unió Bíróságán.

Felszólította a megyei tanácsot, hogy sürgesse meg az integrált lerakó építését. Szóvá tette, hogy mindössze két-három kotrógépet láttott a helyszínen működni, holott már rég be kellett volna fejezni a munkálatokat. Emlékeztetett, hogy fél év múlva megtelik a Pataréten kialakított  ideiglenes szeméttározó. „Normális, hogy az egész országban sétáltatjuk Kolozs megye szemetét? Azokba a megyékbe, ahol betartották a környezetvédelmi előírásokat?” – szúrt oda ismét Gavrilescu.

Az integrált hulladékfeldolgozó központ egy része készült csak el, a legnagyobb gondot a tározó okozza. A beérkező hulladéknak mindössze 25 százaléka kerülhet a torozóba, a többit újta kell hasznosítani.

„Elfogadhatatlan, hogy a szelektáló gyár eddig megépített része erodálódjon amiatt, hogy nem használják. Így dobja ki az ablakon az állampolgárok pénzét a tanács” – jegyezte meg a miniszterasszony. Emlékeztetett, hogy a megyei tanácsnak a 2007-2013-as ciklusban 20 millió eurót kellett visszafizetnie az uniónak „a hozzá nem értése miatt”. „Nem fogjuk ezt többé elfogadni, hiszen minden kolozsvári befizet a kasszába, és ez igazságtalan. Aki nem képes ügyintézni, az menjen haza. És jöjjenek azok, akik tudnak vezetni. Olyanok, akik azért dolgoznak, hogy az állampolgárok tiszta és egészséges környezetben élhessenek” – adott felháborodásának hangot a tárcavezető.

Drasztikus fellépést ígért további mulasztások esetén. A pataréti szeméttelepet jövő évben kell véglegesen úgy lezárni, hogy az ne jelentsen veszélyt a környezetre. Az integrált hulladéktározónak a sokadjára meghosszabbított szerződések értelmében jövő év végére kell elkészülnie.

Vákár: érthető a miniszterasszony felháborodása

„Evidens a miniszterasszony felháborodása. De ő is láthatja, hogy milyen nehéz a procedúra, nehéz minden előírást betartani és megfelelni  a törvényeknek, pont emiatt vannak a nagy késlekedések” – magyarázta a Maszolnak Vákár István. Elmondta, megegyeztek abban, hogy kibérelnek egy tisztító berendezést és október 12-re felszerelik a pataréti szeméttelephez, hogy legyen, ami megtisztítja a csurgalékot. „A kivitelező is itt volt, ő garantálja, hogy működni fog. 160 köbmétert fog naponta megtisztítani” – ígérte Vákár.

Ezért menesztik az őrség vezetőjét

Az Országos Környezetvédelmi Őrség helyettes főbiztosa, Szép Róbert a Maszolnak elmondta, azért tartja helyénvalónak a megyei őrség vezetőjének, Marius Triţănek a menesztését, mert három év alatt a sok-sok mulasztás ellenére mindössze három bírságot róttak ki a felelős önkormányzatoknak.

Elmondta, a pataréti szemét ügyét most már Bukarestből felügyelik, és akár hetente tesznek látogatást a helyszínen, ha szükséges. „Amíg azt látom, hogy alig három markológéppel kapirgálnak az építkezésen, addig úgy ítélem meg, hogy 2022-ig sem lesz meg a hulladéklerakó. Nem hiszem, hogy a kolozsvári magyarok a románok mellett ez érdemelnék” – mondta Szép Róbert. Emlékeztetett, hogy a pataréti szemét ügyében bűnvádi feljelentést tettek.








EZT OLVASTA MÁR?

X