Oláhkocsárd tanácsosai csökkentették járandóságaikat, hogy a közvilágításra spóroljanak


-A A+

Oláhkocsárd tanácsosai úgy döntöttek, hogy üléspénzüket a polgármester fizetésének 0,1 százalékára, azaz mintegy 6 lejre csökkentik, hogy a megtakarított összegekből a polgármesteri hivatal folytathassa a már elkezdett közvilágítási hálózat kiépítését. 

Vasile Morar, a község polgármestere kedden azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy az az országos tendencia, hogy növekednek a bérek, ezért értékeli a helyi tanácsosok gesztusát, melynek következtében ebben az évben 70 ezer lejt takarítanak meg az utcai világítás kiépítésére. 

A község vezetője elmondta, hogy egyelőre a község nem engedheti meg a bérek növelését, hiszen azt a befektetések rovására tennék, de még így sem mondhatóak alacsonynak a bérek, ugyanis 2.000-2.500 lej között mozognak. 

Oláhkocsárd községnek körülbelül 1.500 lakosa van és az idei költségvetésük 3 millió lej volt, amely a Maros megyei tanácstól és az államkasszából kiutalt pénzekből állt össze. 








EZT OLVASTA MÁR?

X